Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-12-04 20:30:00

Az adventi gyertyák titka

Milyen színűek az adventi gyertyák?

Az adventi gyertyák színe, de még a száma sem mindig azonos. Ha az adventi koszorúra gondolunk, négy gyertyaláng jut először eszünkbe, pedig a legelső adventi koszorún – 1839-ben – sokkal több gyertya égett.

A hamburgi árvaház gyermekeinek kocsikerékből készített adventi koszorúján 4 nagy fehér gyertya világított a vasárnapokon, a hétköznapokon pedig (a hétköznapok számától függően) 19 vagy 20 kisebb, fehér gyertyát gyújtottak meg. A gyertyanaptár erősödő fényével jelezte a karácsony és vele Jézus születésének közeledtét. Az adventi koszorú készítése gyorsan divatba jött, a 19. század végére (hazánkban a két világháború közötti időszakra) szinte minden családban általánossá vált a karácsony első négy hetét gyertyagyújtással ünnepelni.


Lila és rózsaszín

Bár az első adventi koszorú készítője Johann H. Wichern evangélikus lelkipásztor volt, az adventi gyertyák hagyományos színeit mégis a római katolikus liturgiából kölcsönözzük. Az advent ugyanis – a húsvéti előtti időszakhoz hasonlóan – nemcsak a várakozás, hanem a böjt és a bűnbánat időszaka is, amit a katolikus liturgiában lila színnel jelölnek. Ezért az adventi időszak és az adventi gyertyák színe általában lila, kivéve egyet. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszínű, mivel a (bűn)bánatba már egy kis öröm is keveredik, ahogy egyre közeledik a karácsony.


Várakozás. Fotó innen

A katolikus népi vallásosságban minden gyertya szimbolizál valamit. Az első a hit gyertyája, Ádámot és Évát jelképezi, hiszen a bűneset után nekik ígérte meg Isten először, hogy elküldi a Megváltót. A második a remény gyertyája, amely a zsidó népet jelképezi, akik évezredeken keresztül várták a Messiást. A harmadik, a rózsaszín gyertya Szűz Máriáé, és azé az örömé, hogy a Fiú a földre jött. A negyedik Keresztelő Szent Jánosé, aki utat készített Jézusnak az emberek szívében, ez a szeretet gyertyája.


Piros és fehér

A protestáns családokban, főleg Nyugat-Európában nem a lila és a rózsaszín, hanem a piros/vörös és fehér gyertya szokása dívik. A gyertyák száma is más lehet, mivel sok helyütt (például az anglikán családokban és Németország egyes részein) a négy piros gyertya mellé, a koszorú közepére állítanak egy nagyobb fehér gyertyát. Ez a Krisztus-gyertya, amit csak karácsony este gyújtanak meg. Ám azokon a területeken is, ahol a három piros és egy fehér gyertya divatja van, Krisztusnak ajánlják az utolsónak meggyújtott fehér gyertyát.

A protestáns családokban is jelképi jelentéssel bírnak a gyertyák, s meggyújtásukkor egy-egy odaillő igét is felolvas a családfő. Az első gyertya a Fény megjelenését szimbolizálja. A második az Úté, amely egyszerre jelöli azt az utat, amit Jézus vállalt értünk, hogy a földre szállt, és azt a lelki utat is, amit nekünk kell megtennünk, hogy követhessük Őt. A harmadik gyertya az örömé, a negyedik pedig vagy Jézus személyét, vagy pedig azt a békét szimbolizálja, amit Isten az emberekkel kötött Jézus megszületésekor.


Advent angyalai

A hagyományos két gyertyaszín mellett gyakran látunk „tarka” koszorúkat is, amelyek nem feltétlenül csak a virágkötők mókás kedvéről árulkodnak. A New Age megjelenésével, a 20. század vége felé terjedt el szerte a világon az Advent angyalainak legendája, mely szerint a karácsonyt megelőző négy hétben négy angyal száll le a földre. Az első, kékbe öltözött angyal feladata az, hogy közelebb hozza az egymástól elidegenedett embereket. A második, piros palástba öltözött angyal aranyserleggel a kezében járja végig a házakat, hogy szeretetet öntsön az emberek szívébe.

A harmadik, fehér ruhás fénylény aktívvá teszi az emberek szívébe töltött szeretetet, míg a negyedik, lila ruhás angyal a békesség dallamát hozza el az emberek közé. Ez a történet ma már szájról szájra, pontosabban internetes oldalról internetes oldalra jár, és mint egykor a népmesék, különböző verzióban bukkan fel. Az angyalok színe azonban nem változik, talán azért sem, mert valahol a keresztény hagyomány hit-remény-szeretet hármasából táplálkozik, megtoldva egy kis fény-miszticizmussal. Így az adventi angyalok gyertyái is azonos színűek: az elsőé kék, a másodiké piros, a harmadiké fehér vagy arany, a negyediké pedig lila.

 

Miklya Luzsányi Mónika

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.