Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-09-25 10:47:00

Hat a szépség által kifejezett igazság

Leonard Bernstein hittérítő volt

XVI. Benedek arra szólít, hogy járjunk múzeumba, koncertekre – nem csak a kulturális élmény miatt, hanem mert a művészet erősítheti az Istenhez fűző kötelékeinket, a szépség által „felemelkedhetünk Istenhez.”

A pápa a Gandolfo-kastélyban, még a németországi útja előtt tartott audiencián beszélt a szépségről mint az Istenhez vezető egyik útról. A Szentatya szerint hallgatósága már biztosan megtapasztalta, milyen az, amikor egy képzőművészeti alkotás, egy költemény vagy egy zenemű élvezete közben ráébrednek, hogy „valami hatalmasabbal állnak szemben, valamivel, ami ’megszólítja őket’, ami képes megérinteni a szívüket, eljuttatni hozzájuk egy üzenetet, felemelni a lelküket.”

Imádkozáshoz segítő eszköz

„A művészet képes kifejezni, megragadni azt az igényünket, hogy túllépjünk a láthatón, megmutatja a végtelen utáni emberi vágyat. Valójában olyan, mint egy ajtó a végtelenre, a mindennapokon túli szépségre és igazságra. A műalkotások kinyitják elménket és szívünket, és arra ösztönöznek, hogy felfelé törjünk” – fejtette ki a pápa. A művészet kifejeződései „igaz utat jelentenek Istenhez, a legfőbb szépséghez” – folytatta. A hitből született és azt kifejező művészet „segít, hogy az imádkozás révén elmélyítsük Istennel való kapcsolatunkat.”

XVI. Benedek megosztotta hallgatóságával egy saját élményét is: „Emlékszem egy müncheni Bach koncertre, amit Leonard Bernstein vezényelt. A hangverseny vége felé éreztem – nem az eszemmel, hanem mélyen a szívemben –, hogy a kantáta, ami éppen szól, elmondja az igazságot a legnagyobb „zeneszerzőről”, és arra indított, hogy köszönetet mondjak Istennek. Mellettem München evangélikus püspöke ült, önkéntelenül hozzáfordultam: ’bárki, aki meghallja ezt, megérti, hogy a hit igaz.’ Bármikor előfordulhat, hogy egy műalkotás emlékeztet minket Istenre, segít az imádkozásban vagy akár a szívünk megtérésében.”

Ezért arra hív, hogy „fedezzük fel újra ezt a fajta imát, hogy életben tartsuk Istennel való kapcsolatunkat.” A világ tele van művészeti alkotásokkal, ami kifejezi a hitet és az Istenhez való odafordulásra szólít. A művészettel való találkozásaink nem csak kulturálisan gazdagítanak, hanem mindenekelőtt kegyelmi pillanatot jelentenek: arra indítanak, hogy erősítsük az Úrhoz fűződő kötelékeinket, hogy megálljunk és eltűnődjünk a szépségen és a szépségben kifejezett mélyebb valóságon, és az Istenhez való felemelkedésre hívnak – elmélkedett a Szentatya.


mi

A nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Pápa
  • Milyen pénzügyi tárgyalást folytat Izrael a Vatikánnal?
  • Baloldali újságíró védte meg a pápát
  • A boldog pápa ereklyéi Magyarországon
  • A polgárjogok védelmét is kérte a pápa
  • Fogamzásgátlót apácáknak?
  • Nem fejezi be kubai útját a pápa
  • A csók miatt háborognak a keresztények
  • A pápa összefogásra buzdít a válságban
  • Feljelentették XVI. Benedek pápát
  • A korrupció ellen szólalt fel a pápa Beninben

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.