Delejes tekintet, misztikus kisugárzás

Hogyan ölték meg a Sátán cinkosát?

Grigorij Jefimovics Raszputyin az Urálon túl, egy apró szibériai faluban, Pokrovszkojéban született az 1860-as évek derekán. Prófétai erejéről, illetve a Sátánnal való kapcsolatáról már életében is terjengtek legendák. Egy ilyen legenda szerint a kiskamasz Grigorij puszta tekintetével megölte a falu erdőkerülőjét és teljes családját, mert nem kapott tőlük vacsorát. Egy másik legenda viszont arról szól, hogy látnoki képességével meg tudta mondani, ki lopta el a kocsmáros lovát.

Meg kell adni, az ifjú Grigorij valóban sokat időzött a kocsmában, és még az is lehet, hogy látomásai voltak, mert erősen vallásos volt. A faluban nem is nevezték másként, csak részeges Griskának. Azonban kiderült: a lovat ő lopta el, ezért vezeklésből három hónapot kolostorban volt kénytelen eltölteni. Ez a három hónap azonban megváltoztatta az életét. A kolostorban töltött hónapok alatt ismerkedett meg a hlisztekkel (nevük az orosz Хлыст – korbács, ostor – szóból ered). Az önkorbácsoló szektát egy nincstelen muzsik alapította még 1645-ben. Ők magukat az orosz ortodox egyházhoz tartozónak vallják mind a mai napig.

Az alapító Danyil Filippovics egy napon arra a megvilágosodásra jutott, hogy ő a tüzes szekéren földre szállt Istenanya(!), és fogadott fiát rögvest ki is nevezte Krisztusnak. Az évszázadok alatt több Istenanya és Krisztus is reinkarnálódott a hlisztek között, s misztikus tapasztalataikat rendre megosztották a közösség tagjaival és az álmélkodó jobbágyokkal, akik gyakorlatilag eltartották őket. Raszputyinnak nagyon megtetszett a hlisztek életmódja, sok mindenben követte a hliszt tanokat, egyedül – mily meglepő – az önkorbácsolás rituáléjától tartózkodott.

A szentember

Raszputyinból próféta és gyógyító lett, híre még a cári udvarba is eljutott. A 19. század végén Oroszországban gyakran feltűntek „szentemberek”, olyan sarlatánok, akik faluról falura vándorolva abból éltek, hogy kihasználták a mélynyomorban élő, analfabéta muzsikok tudatlanságát és babonás hitét. Az okkultizmus az arisztokrácia körében is divatos volt, Alexandra Fjodorovna, II. Miklós cár hitvese egész gyűjteményre való „szentembert” tartott a cári palotában, akiknek egyetlen feladatuk az lett volna, hogy megmondják, miként tud a cárné négy leánya után végre fiút szülni a cárnak. Végül is a szarovói kolostor szent forrásának vize hozta meg a „csodát”: 1904-ben megszületett a rég várt örökös, Aljosa.

A bajok azonban nem szűntek meg, mert a kis herceg vérzékenységben szenvedett, és ez a betegség akkor gyógyíthatatlannak számított: elég volt egy apró horzsolás, hogy a gyermek elvérezzen. A végzetesnek tűnő baleset 1905-ben meg is történt: az orvosok tehetetlenül álltak, a cári szülők pedig összetörten nézték, hogyan vérzik el szemük láttára a trón egyetlen reménysége. Ekkor lépett be a képbe Raszputyin, aki hosszas imádkozás után kijelentette, hogy a cárevics nem fog meghalni. A vérzés néhány perc múlva elállt.

Azonnal csodát kiáltottak, pedig nem történt más, mint hogy Raszputyin szuggesztív erejével (erről szinte mindenki beszámolt, aki csak találkozott vele) megnyugtatta a kisfiút, amitől normalizálódott a vérnyomása. Persze csak a mai tudományos kutatások fényében ilyen egyértelmű mindez, és nem csoda, hogy a cárné ezek után mindig a gyermeke közelében akarta tudni a gyógyítót. Raszputyin igen gyorsan felismerte lehetőségeit az udvarban, és kőkeményen építeni kezdte karrierjét, nem riadva vissza akár attól sem, hogy eltegye láb alól azokat, akik rosszat mondanak, vagy csak gondolnak róla.


Majdnem mindent túlélt

Az első merényletet Raszputyin ellen mégsem a bosszú, hanem a csalódottság motiválta. Hermogen szaratovi püspök és Iliodor pópa, Szentpétervár nagyhatású szónoka rádöbbent, hogy a szentember valójában gátlástalan csaló. A két egyházfőnél, akik először lelkes követői voltak Raszputyinnak, akkor telt be a pohár, amikor az őrült muzsik egy alkoholgőzös éjszakán a cárnővel való szexuális viszonyával hencegett előttük, s hogy bizonyítsa igazát, egész köteg szerelmes levelet húzott elő Alexandra cárnő keze írásával. A két papot a felismerés annyira felbőszítette, hogy háromszor is megpróbálták eltenni láb alól Raszputyint.

Úgy tűnt azonban, az ördög cinkosát lehetetlen megölni: nem sikerült tengerbe fojtani, túlélte azt is, amikor a felbőszült főpapok nehéz fémkeresztekkel akarták agyonverni egy titkos egyházi tárgyaláson, és azt is, amikor Iliodor megbízásából – és a legenda szerint – egy prostituált felvágta a csodatévő doktor hasát. Ekkor kezdték el terjeszteni róla, hogy az ördöggel cimborál, és valójában hét élete van. Ezt életmódja is alátámasztotta. Szexuális teljesítményéről legendák keringtek, delejes tekintetéről, misztikus kisugárzásáról igen sok korabeli visszaemlékezés fennmaradt, csakúgy, mint arról, hogy bármennyit ivott, egyik pillanatról a másikra képes volt kijózanodni.

A halálos merénylet 95 éve, 1916. december 16-án (az európai naptár szerint december 29-én) történt, de valójában a mai napig nem lehetünk biztosak benne, hogyan is zajlott. A köztudatban élő verzió szerint a Romanov-ház tagjai, Juszupov herceg, Dimitrij Pavlovics Romanov nagyherceg és Valdimir Puriskevics, a Duma (orosz parlament) egyik vezető embere együtt tervelte ki a merényletet, melynek során Juszupov vacsorára hívta meg Raszputyint. Először tízszeres adag ciánt kevertek a borába, majd amikor ez nem hatott, lelőtték. Az első golyó után (amely a boncolás szerint több létfontosságú szervet érintett) Raszputyin még feltámadt, majd fürgén menekülni kezdett.

Ki is ért az udvarra, ahol Puriskevics ismét mellbe lőtte, de még így sem sikerült végezni vele. Lelkét állítólag Juszupov herceg gumibotütése miatt lehelte ki, de még az is lehet, hogy csak akkor halt meg, amikor bedobták a Néva jeges vizébe. A merénylet résztvevői később megírták visszaemlékezéseiket Raszputyin megöléséről. A történetek nagy vonalakban ugyan megegyeznek, de igen sok részletben ellentmondanak nemcsak egymásnak, hanem a rendőrségi és a boncolási jegyzőkönyvnek is.


Egy gyilkosság anatómiája

Raszputyin gyomrában állítólag nem találtak ciánt, sem bármilyen más mérgezésre utaló nyomot. A második, hogy Raszputyin halálát nem a testre nagyobb távolságból leadott két lövés okozta, hanem egy nagykaliberű fegyverből származó golyó, amely alig néhány centiméter távolságról találta el Raszputyin homlokát, és szinte szétrobbantotta koponyája hátsó felét. A számtalan apró ellentmondás mellett ez a két fő bizonyíték indította a közelmúltban Richard Cullent, a Scotland Yard nyomozóját, valamint Andrew Cook, angol titkosszolgálattal foglalkozó történészt, hogy kiderítse a Raszputyin-gyilkosság valódi lefolyását.

Cullen és Cook eredményei gyakorlatilag megegyeznek, erősítik egymást, és reálissá teszik a december 16-i eseményeket. Ahogyan ezt a National Geographic is megírta, Cullen szinte százszázalékosan biztos benne, hogy Raszputyint brit kémek ölték meg, mégpedig azért, mert a szerzetes kifejezetten békepárti volt. Minden erejét felhasználva próbálta rábeszélni a cárt a háborúból való kilépésre, el is kezdődtek a titkos tárgyalások. Ám ha az oroszok békét kötnek a németekkel, a keleti frontról felszabaduló mintegy 300 ezres német haderő Nagy-Britannia ellen vonul, amely végzetes is lehetett volna az antanthatalmak számára.

Ezért adta ki a brit titkosrendőrség Raszputyin megöletési parancsát 1915-ben Oswald Rayner titkosügynöknek, aki nem meglepő módon jó barátja és iskolatársa volt Juszupov hercegnek. A harmadik, precízen, a homlok közepére leadott lövés, amelyről a boncolási jegyzőkönyv ír, de Juszupov herceg említést sem tesz memoárjában, egy nagy kaliberű Webley maroklőfegyvertől eredt, amely az angol tisztek és titkos ügynökök szolgálati fegyvere volt egészen a második világháborúig.

Miklya Luzsányi Mónika

A kép innen.

• Cimkék:
raszputyin cullen cook gyilkosság oroszország anglia történelem

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére