Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-10-05 22:00:00

A látogatóknak most nehezebb a dolga, mint más tárlatokon

És a zsidók?

Ilyen címmel még nem nyílt kiállítás Magyarországon – és máshol sem. Festmények és az utca embere mesélik el, hogy milyennek látják a választott népet.

Az október 5-én a Magyar Zsidó Múzeumban megnyíló tárlat nem arra a kérdésre akar válaszolni, hogy létezik-e egyáltalán zsidó művészet. Mert van is, meg nincs is, ugyanúgy mint ahogy néha van értelme a „magyar” jelzőnek a művészet szó előtt, néha nincs – vélik a kiállítók. Még csak nem is egyszerűen arról, hogy egy magyar művésznek – akár zsidó, akár nem – mi a véleménye a zsidókról. Persze arról is szó van, de mégsem elsősorban az identitás kérdéséről.

A felkért művészeknek látszólag lehetetlen feladatot kellett megoldania: arra kellett reflektálnia, hogy a kérdésről való társadalmi tudatot (véleményt, vélekedést), sőt, a különböző társadalmi elképzeléseket megfogalmazza, de mindezt a saját művészeti/vizuális nyelvén. Ami a feladatot látszólag megoldhatatlanná tette, és paradox módon a megoldás kulcsát is magában rejtette: a művészeknek víziókat kellett megjelenítenie, nem spekulációkat, tehát ugyanúgy tennie a dolgát, mint eddig is. Az eredmény mind a 19 esetben pozitív lett: egyéni, jellegzetes és jellemző, érdekes és meglepő – olvasható a december 5-ig nyitva tartó kiállítás sajtóanyagában.
 

Válaszolnak a cipők

A látogatóknak most nem olyan egyszerű a dolga, mint más tárlatokon. „Most nem tanácsolhatjuk neki, hogy egyszerűen csak nézze meg a műveket, és hallgasson a szemére vagy a szívére” – vélik a kiállítók. A nézőnek most valóban rekonstruálnia kell, mi járhatott a művész fejében, mit tud általánosítani – társadalmi szintre emelni – a dekódolt információkból, mindezt össze kell vetnie a saját személyes tudatában kialakult „képpel” a zsidókról. És csak ez után jöhet rá arra, hogy nem ideológiai, politikai, filozófiai kérdésekkel viaskodik, hanem egyszerűen csak művészetet lát.


Gazdag Péter festménye. Egyensúlyban Pesttel. Kép innen.

Néhány név a kiállító művészek közül: Baglyas Erika és Baglyas Gyuri, Bak Imre, Birkás Ákos, BORSOS LŐRINC, Bukta Imre, Erdély Miklós, Fehér László, Gazdag Péter, Harasztÿ István (Édeske), Klimó Károly, Nemes Csaba. 

Ön szerint milyen ma Magyarországon zsidónak lenni?

Ezt a kérdést tették fel budapesti járókelőknek Baglyas Erika és Baglyas Gyuri képzőművészek. A kiállításon bemutatott filmük készítéséről így számolnak be: „Arra kértük őket, röviden foglalják össze mondanivalójukat, amelyet mikrofonnal rögzítünk, miközben a kamera csak a cipőjüket filmezi. Kortól, nemtől, társadalmi, nemzeti, vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül szólítottunk meg embereket. A megszólítottak körülbelül fele nem kívánt részt venni a közvélemény kutatásban”. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


mi

Forrás: Magyar Zsidó Múzeum

 A nyitóképen Nemes Csaba munkája.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Zsidóság
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Javítják a cikket: Orbán nem zsidó
  • Új holokauszttól fél a budapesti főrabbi
  • Honnan származnak a zsidók?
  • Hoppá: a legfontosabb felfedezés a Holt-tengeri tekercsek után
  • Ismét kivonulnak a zsidók Egyiptomból?
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Divat a jiddis
  • Holokauszt-túlélők tiltakoznak ultraortodox zsidók ellen
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.