Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-06-25 21:40:00

Hatalmas lufin üzent egy tiltakozó csoport Bonóéknak

Botrány a fesztiválon: kemény támadást élt át a U2

A Glastonbury Fesztiválon idén először fellépő U2 együttest üzenet várta a tömegben, felzúdulást keltve.

A péntek este fellépő U2-t egy hatalmas, felszólító üzenettel ellátott léggömb fogadta, amely a tömegből szállt fel a levegőbe. A biztonságiak azonnal kivezették a 30 főből álló demonstráló csapatot, akik arra szólították fel az együttest, hogy ugyanúgy fizessenek adót, mint mások („U Pay Your Tax 2”).


Globális együttes, globális adózás

Az Art Uncut tiltakozó csoport már hetekkel a fesztivál kezdete előtt bejelentette, hogy a Glastonbury Fesztiválon transzparensen szólítják meg Bonóékat. Szerintük ugyanis a banda közéleti szerepvállalása hamis üzenetet közvetít, hiszen hiába hangoztatják a világ megmentését, a szegénység elleni küzdelemet, a rockbanda nem hazájában, Írországban, hanem a sokkal kedvezőbb adózást kínáló Hollandiában fizeti be a fontmilliókat. Az együttes négy éve választotta Hollandiát, akkor az ír kormány is cinikusan nyilatkozott a U2-ról, szerintük képmutatóak voltak.

 


Bonóék zsebében vájkálnak
Fotó: artuncut.org.uk

 

Paul McGuiness, a U2 menedzsere azt nyilatkozta, hogy az együttes adózása teljes mértékben megfelel az ír adózás szabályainak, valamint azt is, hogy a U2 egy globális üzlet, ennek megfelelően globálisan fizetnek adót.

A fesztivál másik botránya az volt, amikor a Morrisey frontembere Anglia miniszterelnökét, David Cameront „buta balfácánnak nevezte", óriási óvációt váltva ki az amúgy is felfokozott állapotban levő tömegből. A U2 egyébként fergeteges koncertet adott, ahol olyan nagy slágerek hangzottak el, mint a Where Streets Have No Name, a One, a With or Without You vagy a Beautiful Day. Szombaton a Coldplay lép majd színre a Piramis színpadon, vasárnap pedig Beyonce koncertjével zárul a „sáros fesztiválként" is emlegetett eseménysorozat.

 

A Glastonbury Fesztivált 1970 óta rendezik meg Angliában, egy farm területén. Mivel óriási sikernek örvend, pillanatokon belül elkapkodják a jegyeket. Népszerűségét mutatja az is, hogy a 2013-as eseményre is lehet már jegyet venni (jövőre a londoni olimpia miatt elmarad a fesztivál). Csak élvonalbeli előadók és együttesek lépnek fel a "sáros fesztiválon". A sáros jelző onnan ered, hogy szinte nem is volt olyan év, amikor nem kellett dagonyáznia a közönségnek. Idén sem volt ez másként, bár vasárnapra már napos időt jósolnak a meteorológusok. A fesztivál egyébként 2008-ban megkapta a Greener Festival díjat, amelyet a legkörnyezettudatosabb festiváloknak ítélnek oda. Akkor kezdtek figyelni a szemétgyűjtésre, amikor 2007-ben a farm tulajdonosának, Michael Eavisnek meghalt a tehene egy ottfelejtett sátoralkatrész miatt.

 

mi, bbc.co.uk

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.