A másság és a magány történetei

Andersen, a mesemondó: hívő volt és homoszexuális

A mesék atyja 1805-ben látta meg a napvilágot, a felvilágosodás eszméiért rajongó apja, bár szegény cipészmester volt, mégis költött könyvekre. A fiú minden könyvet rongyosra olvasott.
Andersen mélyen hívő, evangélikus anyja naponta olvasta a Bibliát: a kis Andersent leginkább a zsoltárok lírai hangja és Jézus csodáinak mesei szépsége ragadta meg. Anyja babonás hitével gyanakodva tekintett férje felvilágosult eszméire, és fiát is jó evangélikusnak akarta nevelni. A végtelen fantáziával és tehetséggel rendelkező gyereket azonban nem lehetett Odense városának szűk falai közé beszorítani.

Tizennégy évesen, alig hogy konfirmált, Koppenhágában színésznek állt, mégpedig a Királyi Színházba talált munkát. Hamar felfigyeltek arra, hogy milyen jól forgatja a szavakat, és mint a mesében, a szegény csizmadia fia maga a király, VI. Frigyes támogatásával végezte el a latin elemi-, és középiskolát, olyan jó eredménnyel, hogy előbb német, majd római és párizsi ösztöndíjat is kapott. Bár próbálkozott drámaírással is, úti rajzai hozták meg neki a nemezközi sikert, majd A rögtönző című regénye lett az európai szalonok kedvenc olvasmánya, amelyet rövid időn belül hat nyelvre lefordítottak.

Bűntudatos mesemondó

Egy kiadó felkérésre kezdett el olyan meséket írni, amely nem csak a gyermekeket, hanem a szülőket is megszólítják. A kis füzetekben megjelenő olcsó kiadású meséket a rosszabb sorban élők is meg tudták venni, így Andersen nevét ismerte szegény és gazdag egyaránt, szerte Európában.

Életének második fele valódi diadalút, ám ő mégis magányosan, igazi barátok nélkül, lelkiismeret furdalástól gyötörve élte le életét. Királyok paroláztak vele, érdemrendeket tűztek a mellére, ő még sem tudott felhőtlenül boldog lenni. Ennek okával akkor szembesült, amikor egy napon meghívták szülővárosába.

A magányos író 

Hiába ünnepelték, Dánia mesemondója nem tudott felszabadultan örülni. „Olyan nehéznek éreztem a szívemet, kicsinek és jelentéktelennek magamat, mintha csak Isten színe előtt állnék. Megláttam minden gyengeségemet, vétkemet, bűnömet, amit szóban vagy tettben elkövettem. Rá kellett döbbennem, hogy semmi sem vagyok. Minden, amit kaptam Istentől ered” – olvasható Életem igaz története című önéletrajzában.

Nincs olyan irodalmár, aki ne látná bele A rút kiskacsa történetébe az író magányos életét. A huszadik század végi elemzők közül többen felvetik a kérdést, hogy vajon az állandó lelkiismeret-furdalás és „másságérzés” a meseíró homoszexuális késztetéseiből fakad-e. Az bizonyos, hogy a mélyen hívő agglegény soha nem engedett e vágyaknak, s önéletrajza alapján úgy feltételezik, hogy soha nem is vesztette el a szüzességét. Az amerikai Robert W. Meyer – aki a freud-i pszichológiát hívja segítségül Andersen meséinek és motivációinak megértéshez – úgy tartja, hogy a Kis hableány meséjében saját soha be nem teljesülő vágyát (amelynek vállalása az örök élet elvesztésével jár) írta meg a mesemondó.


166 mese Istenről

A lutheránus Jeanne Conte amerikai író kifejezetten keresztény szempontból elemzi Andersen életművét, konkrétan ezt a mesét is, amikor arra világít rá, hogy a hableány a helyettesítő áldozat, azaz Jézus szerepét tölti be, hogy mások boldogok lehessenek. Az imádság, a mennyország képe egyébként gyakran megjelenik Andersen meséiben. Bár a szocialista éra magyar fordításaiból rendre kihagyták az Istenre vonatkozó utalásokat, a dán Andersen Intézet honlapján 166 olyan mese van felsorolva, ahol Isten és az angyalok jelennek meg, vagy esetleg valamilyen biblikus képre utal a szerző.

A kis gyufaáruslány

A vad hattyúk mese királylánya imádságban kéri Istent, hogy adjon neki segítséget, és álmában meg is jelenik neki az Isten, angyalokkal karöltve. Az Igazság napjában Isten és a Halál Angyal harcol egymással. A Piros cipellőben című történetben a kis Karen a hiúság bűnéért szenved, míg végül a mennybe jut, ahol már nem vádolhatják többet piros cipellőiért. A kis gyufaáruslány meséjében is megjelenik a mennyország képe, amely öntudatlanul sok kisgyermek szívéhez viszi közel Isten országát: „A sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség, mert vele van az Isten.”

Miklya Luzsányi Mónika

• Cimkék:
Andersen mese könyv ír

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére