Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-08-02 15:47:00

A tömeggyilkos a dán alkotót is a kedvencek közé sorolta

A világhírű rendező sajnálja, ha filmje ihlette Breiviket

Lars von Trier sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Dogville című filmje hatással volt a norvég tömeggyilkosra.

A rendező elmondta: rémesen érzi magát ha arra gondol, hogy a Dogville mintaként szolgálhatott Breivik számára. – Ez borzalmas – mondta a filmrendező egy interjúban, amely a hétvégén jelent meg a Politiken című dán napilap honlapján.


A harmadik legkedvesebb

– A Dogville utolsó jelenete fájdalmas hasonlóságot mutat az Utoyán történtekkel – mondta a rendező a július 22-én történtekre utalva, amikor Anders Behring Breivik tüzet nyitott a Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában lévő 600 fiatalra, és 69-et megölt.

Facebook-profilján a tömeggyilkos a harmadik legkedvesebb filmjének nevezte a 2003-ban forgatott Dogville-t, amelynek Nicole Kidman alakította fő karakterét egy falu lakói megkínozzák és megerőszakolják, mire ő végül lemészároltatja az egész falut.

– Azt kérdezi, szomorú vagyok-e, hogy megcsináltam ezt a filmet? Igen, ha bebizonyosodik, hogy a film ihlette őt, akkor elkeseredett vagyok, hogy leforgattam – mondta Trier, hozzátéve, hogy a Dogville-lel éppen ellenkezőleg, nevelni akarta a nézőt.

Lars von Trier, akinek Hitlerrel kapcsolatos kijelentései megdöbbenést váltottak ki a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon, a szélsőjobb Dán Néppárt felelősségét is felvetette. A párt atrocitásokat követett el, azzal, hogy felhasználta a törvényhozást a muzulmán kisebbség provokálására, és a politikai irányvonala megfelel annak, amit Breivik vall – mondta a filmrendező.

– Ez a rasszizmus más skandináv országokra is kiterjedt, beépült Breivik tudatába és kétségkívül megadta neki azt az igazolást, amelyre szüksége volt – tette hozzá. – Nem tudok nem gondolni arra, hogy mi mint nemzet szintén felelősek vagyunk a norvégiai tragédiáért – vélte Trier.

 

mi, MTI

Lars von Trier porténk a Mindennapi Film oldalon:

Európai bűnök, ahogy Trier a tükörbe nézve látja

Trier szentjei

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.