Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-08-11 21:00:00

Fogyasztásra mérsékelten ajánlott

A bibliai téma szentesíti a ponyvát?

Elnagyolt szerkezet, erőltetett pszichológia és konyhateológia: szórakoztató olvasmány bibliai történetekből, ennyi A főpap című „bestseller” receptje.

„A keresztény is szeret néha olvasni, és aki a szépirodalmat nem is tartja sokra, az is mindenképpen örül, ha egy-egy alkotással nemcsak az idejét múlathatja, hanem hitét is mélyítheti” – valószínűleg efféle gondolatok sarkallják „A főpap” írónőjét, amikor egyre-másra adja ki ószövetségi témájú „regényeit”. Megtérése előtt történelmi szerelmes regényeket írt, és az újjászületés érintetlenül hagyta írói stílusát: romantikus lektűr helyett bibliai lektűrt ír.


Ember a középpontban

A főpap Áron személyét állítja a középpontba, az ő életétét, kétségeit követi végig elhívatásától kezdve haláláig, azaz Mózes könyveinek cselekményét meséli el a másodiktól az ötödikig. Áron rabszolgasorban él, mint a héberek mind, és gyermekkorától féltékeny öccsére, Mózesre, aki édesanyjuk szeretetét is bitorolja, sokáig jólétben él, később pedig az isteni elhívást is megszerzi elsőszülött fivére elől. Amikor Isten elküldi a pusztába Mózes elé, Áron féltékenysége azonnal testvéri szeretetté változik, és vállalja a nép és az egyiptomiak előtt a szószóló szerepét öccse mellett. A tíz csapás rákényszeríti a fáraót, hogy elengedje Izrael népét, és megkezdődik a pusztai vándorlás.

Áron nagyon szeretne az Úr közelében lenni, de azt a baráti közösséget, amit Mózes el át Istennel, nem érheti el. Ugyanakkor főpap lehet, akinek feladata a törvény betartása és betartatása, miközben újra és újra átéli saját alkalmatlanságát. A regény szerint az aranyborjút egyfajta ironikus fricskaként készíti a nép számára: „Ha az emberek meglátják a sebtében készített szobrot, majd pedig feltekintenek a hegyre, amely még mindig Isten dicsőségének ragyogásában fürdik, maguk is észreveszik, mekkora különbség van Egyiptom hamis istenszobrai és az élő Isten között, akit emberi kéz képtelen kiábrázolni. Hogy nem látják ezt maguktól is?”

A népnek nincs érzéke az iróniához, komolyan istenként kezdi tisztelni a borjút. Isten büntetése nem is marad el, Áront azonban megkíméli, aki pedig felelősnek érzi magát a bálványimádásért. Ugyanígy elkerüli a büntetés akkor, amikor nővérével, Mirjámmal együtt Mózes kúsi származású felesége ellen beszélnek. Mirjám leprássá válik, és bár Mózes könyörgésére meggyógyul ugyan, de hét napot tisztátalanként a táboron kívül kell töltenie. Mózes ezt azzal indokolja, hogy nővérének betegsége sokkal jobban összetöri Áron szívét, mintha ő maga válna bélpoklossá.


Mankó a képzeletnek

Áron szívét ugyanígy töri össze fiainak Isten elleni lázadása és halála, és egyre biztosabb abban, hogy nem méltó a főpapi tisztségre, Isten kegyelme az élete, magától csak elbukna. Így érti meg a Törvény lényegét: „Ez lenne a Törvény célja, Uram, hogy rámutasson: képtelenek vagyunk tökéletesen élni? Ha csak egyetlen parancsot megszegtünk, tűnjön az bármely jelentéktelennek, törvényszegőkké lettünk. […] Olyan főpapra van szükségünk, aki megérti gyengeségeinket; olyan főpapra, aki átment ugyanazokon a kísértéseken, mint mi, mégsem vétkezett. Olyan főpapra van szükségünk, aki bátran megállhat a te trónod előtt, hogy kegyelmet és irgalmat szerezzen nekünk, amikor segítségre van szükségünk.”

A regény ezeken ez utolsó oldalakon Áron végső imájában felmutatja Jézust, mint egyetlen, igazi főpapot, aki méltó erre a tisztségre, úgy járni közben az emberekért, hogy ő maga nem vétkes. Ezzel a pár mondattal válik többé történelmi lektűrnél, de idáig csak kétszáz oldalnyi olvasói kínszenvedés árán jut el az ember. A könyv körülbelül annyit tesz hozzá az ószövetségi történethez, amennyit egy képes Biblia az eredetihez: mankót ad a képzeletnek.

Az írónő talán Áron lelki fejlődését szeretné ábrázolni, de nem sok sikerrel, sem egy-egy adott állapot, sem a köztük lévő ugrások nem tudnak plasztikusan megjelenni. Lélektani mélységekben szeretne vájkálni Áron gyermekkorából eredeztethető féltékenységével, amely visszaköszön Józsuéra való féltékenységében is, de épp csak megemlíti, szinte kötelezően, mert a huszadik század óta minden pszichológia. Sem az érzelmek változását, sem magát a motivációt nem tudja hihetően bemutatni.


Elnagyolt szerkezet

A regény szerkezete is elnagyolt: a tíz csapáson körülbelül hasonló mélységgel rohan át: aztán jöttek a böglyök meg a sáskák meg a békát, és a fáraó végül elengedte Izraelt. Ugyanígy siklik át Isten Mózes által végzett első csodáin: a bot kígyóvá változik, aztán vissza, Áronnak ez az első pillanattól teljesen természetes, vagy legalábbis a reakcióiból úgy tűnik.

A történet Istene egy mondat erejéig sem válik olyanná, akit szívesen szolgálna az ember, akinek nincs keresztény vagy zsidó kötődése, inkább ne is vegye a kezébe, mert egy életre eliszonyodik a szövegben megrajzolt Istentől. A folyamatosan lázadó, megalázkodó majd újra lázadó zsidó nép csodálatos írói lehetőségeket rejt magában: megérteni és megértetni hőbörgéseiket és megtéréseiket – ezeket azonban az írónő nem aknázza ki, a nép bárgyú massza marad a kezében.

Erről a könyvről bizonyosan nem nyitnak majd teológiai vitákat, nem próbálják a lelkipásztorok – hitüket óvandó – lebeszélni a híveket, hogy a kezükbe vegyék, hogy megőrizzék őket a szövegben bújó veszélyektől, pusztán a kritikus tesz ilyen kizárólag a jó esztétikai ízlés védelmében. A szerzői baklövéseket, esetlenségeket a fordítás sem tompítja. A fordító alapvetően ki van szolgáltatva az eredeti szöveg stílusának, hozott anyagból dolgozik, azonban néha egy-egy szó változtatása az egész könyv érdekében megengedett és roppant hatásos. Csiszár István azonban semmi ilyenre nem törekedett.


Kiss Judit Ágnes 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.