Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2010-11-04 18:32:00

Palesztin arcok – képriport a Gázai övezetből

Ima a kiégett mecset előtt

Palesztin férfiak imádkoznak a Gázai övezetben készült felvételeinken. A pénteki nagy imádságot (Szalátul-Al Dzsumaa) az izraeli rakétatámadásban kiégett a Khulfa ar Rásidún mecset előtt, Dzsabalijában végzik.

A mecsetet a Mohamed prófétát ( صلى الله عليه وسلم‎ ) követő „helyesen vezetett” Kalifákról nevezték el. Miután a Hamász politikai mozgalom fegyveres puccsot hajtott végre a Gázai övezetben, a mecsetet politikai célokra és egyfajta vallási központként is használták. Izrael 2009 januárjában az Öntött Ólom hadművelet keretein belül bombázta le, mert fegyveres Hamász harcosok kerestek menedéket a falai között. Az épület teljesen kiégett.

A képeket 2009 márciusában készítettük, közvetlenül az Öntött Ólom hadművelet lezárulása után. Az imám Móser Maszri volt, a Hamász egyik vallási ideológusa. Pénteki példabeszédében (kutba) úgy jellemezte a háborút, hogy az „angyalok is fegyvert fogtak” az „elnyomó” Izraeli Védelmi Erők ellen.

Az imádság alatt számtalan utcagyerek gyűlt össze, főleg azok, akiknek szülei meghaltak az offenzíva során, hogy a vallásos muszlimoktól alamizsnát kérjenek.

(A hanganyag a szerző felvétele, melyet egy marokkói müezzin versenyen készített 2007-ben.)

Jászberényi Sándor


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Közel-Kelet
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Tízezrek követelik a zsarnok kivégzését
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ismét kivonulnak a zsidók Egyiptomból?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • Miért haltak meg az iráni atomtudósok?
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Az EU-embargó is drágítja majd a benzint
  • Fehérneműk miatt válnak munkanélkülivé férfiak ezrei
  • További cikkek Közel-Kelet
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Tízezrek követelik a zsarnok kivégzését
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ismét kivonulnak a zsidók Egyiptomból?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • Miért haltak meg az iráni atomtudósok?
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Az EU-embargó is drágítja majd a benzint
  • Fehérneműk miatt válnak munkanélkülivé férfiak ezrei
  • További cikkek Szentföld
  • Martonyi: nem szavaz Magyarország Palesztina ügyében
  • Hevesen tiltakoznak a magyar cionisták
  • Magyarországnak állást kell foglalnia a palesztinok ügyében?
  • Az izraeliek többsége ellenzi a bocsánatkérést
  • Az ENSZ bölcseinek jegyzőkönyve: szabad Palesztinát!
  • Tombol a pokol Szentföldön: civil áldozatok
  • Történelmet írtak az izraeli tüntetők
  • Itt senki sem szereti a zsidókat: interjú a Sínai félszigeten
  • Merényletre támadással válaszol Izrael: nem lesz vége?
  • Többezer éves lakóházat találtak Izraelben

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.