Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-20 15:30:00

Zöld utat kapott új köznevelési törvény

Nagy többséggel támogatta az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) és az Országos Kisebbségi Bizottság (OKB) közös csütörtöki ülésén a nemzeti köznevelési törvény tervezetét.

Az oktatási államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a közös tanácskozáson az OKNT tagjai közül tizenegyen szavaztak a tervezet mellett, hárman ellene és ketten tartózkodtak. Az OKB tagjai közül egy tartózkodás mellett nyolcan a tervezet mellett tették le voksukat.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kérte a jelenlévőket, hogy továbbra is segítsék észrevételeikkel a jogszabály megalkotását.

A javaslatról kedden tárgyalt a Közoktatáspolitikai Tanács. Hoffmann Rózsa akkor azt mondta, hogy a szakmai oldal nagyobb részt pozitívan fogadta az elképzeléseket, ugyanakkor a szakszervezeti oldal generálisan elutasította a javaslatot és annak elhalasztását kérte. A legtöbben a törvény egy-egy részletét érintették a tanácskozáson – számolt be az államtitkár.
A javaslat október végén, november elején kerülhet az Országgyűlés elé.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Oktatás
  • Az új tandíjrendszer visszavonását követelik a humanista tanárok
  • Óvodát épít az evangélikus egyház
  • Hiller: 100 milliárd hiányzik
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Rektorok bírálják a kormány döntését
  • Csak a jómódúak kapnak majd diplomát?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Fokozatosan kell rendezni a hitoktatás kérdését
  • Hit- és erkölcstan az iskolákban
  • Ijesztő az oktatási törvénytervezet?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.