Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-27 11:13:00

Visszaélések ezrei a szociális lakások körül

Több ezer párthivatalnok maga vette meg vagy illegálisan eladásra kínálta a szociális lakásokat, miközben több mint 14 milliárd forintnyi vesztegetésre is fény derült az ingatlanok ügyében.

Több mint 2.300 kínai párthivatalnok követett el visszaélést a szociális lakásokkal kapcsolatban 2011-ben – jelentette be a felügyeleti minisztérium és a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának fegyelmi ellenőrző bizottsága.

A bűnösnek talált hivatalnokok vagy maguk vásárolták meg az alacsony és közepes jövedelemmel rendelkezőknek szánt megfizethető ingatlanokat, vagy illegálisan megvételre kínálták azokat – áll a két szerv által közösen kiadott közleményben. Az eset összesen mintegy 6.400 lakóépületet érint.

A dokumentumból az is kiderül, hogy idén több mint 44.000 párthivatalnok mintegy 386 millió jüan (14,3 milliárd forint) értékű pénzt valamint árucikkeket szolgáltatott be, amit a megfizethető lakásokkal kapcsolatosan kenőpénzként küldtek nekik.

Kína a jelenlegi öt éves terv (2011-2015) alatt 36 millió támogatott lakás építését vagy felújítását tervezi, ezek közül idén 10 millió ingatlan építését kezdi meg, összesen 152,2 milliárd jüanes (5,6 ezer milliárd forint) befektetéssel. Jövőre a 2011-től elmaradva, 7 millió a központ által kitűzött hivatalos cél, a csökkenésnek - magukat megnevezni nem kívánó minisztériumi források szerint – pénzügyi oka van.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ne lopj
  • A bíróság szerint hazudott Budai Gyula és a Fidesz
  • A tudósok nem merik vizsgálni Schmitt Pál doktoriját
  • Plágiumgyanú: Kiáll Schmitt mellett a NOB
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Miss Robin Hood: szeretetből rabolt
  • A falu szolgáltatja a voksokat, a város a pénzt?
  • Újabb milliók vándoroltak jutalomként a zsebekbe
  • Egymillió dollárossal akart fizetni
  • Korrupcióba keveredett a Magyar Telekom?
  • Ellopták a kábelt, nem jár a HÉV
  • További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.