Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-28 19:00:00

Végtörlesztés a közszférában: újabb részletek

Jelenleg is zajlik az összesítése annak, hogy eddig hány közszolgálati dolgozó jelentkezett a végtörlesztéshez igénybe vehető munkáltatói kölcsönre

A munkahelyi vezetők januárban tájékoztatják a közszféra érintett dolgozóit arról, milyen lehetőségeik, további teendőik vannak ezzel kapcsolatban – közölte a miniszterelnök szóvivője szerdán újságírók előtt.

Szijjártó Péter emlékeztetett, Orbán Viktor kormányfő a napokban levelet írt a közszolgálatban dolgozóknak, felhívva a figyelmet a végtörlesztés lehetőségére. A levélben a miniszterelnök hangsúlyozza, hogy a kormány kedvezményes kamatozású forinthitel biztosításával kíván segítséget nyújtani a devizahitel rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséhez.

A kormányfő szóvivője kiemelte, fontos, hogy a közszféra dolgozói közül is minél többen „kiszabaduljanak a devizahitelek csapdájából”, így ugyanis sokkal jobb teljesítményre lehet számítani tőlük.

Azt, hogy közülük eddig hányan jelezték munkahelyi vezetőjüknél, hogy végtörleszteni akarnak, még nem lehet tudni, az adatokat folyamatosan összesítik. A vezetők jövő januárban közlik a végtörleszteni szándékozókkal, milyen további teendőik, lehetőségeik vannak – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a végtörlesztésre december 30-ig lehet jelentkezni. Eddig az adott banknál és a munkahelyi vezetőnél is jelezni kell a szándékot.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.