Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-03 11:19:00

Uzsorázás és drogok: újabb gyanúsítottak bilincsben

Uzsora és zsarolás bűntett elkövetésének gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyeztek két szúcsi lakost - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.

A szóvivő elmondta: négy helybéli tett feljelentést a rendőrségen, miszerint kisebb kölcsönöket vettek fel egy magánszemélytől, aki azonban olyan magas összegeket követel vissza, hogy nem tudják kifizetni.

A 37 éves szúcsi lakos és élettársa a kölcsönt, illetve annak kamatait fenyegetődzéssel próbálta behajtani, emiatt a sértettek már a lakásukba is féltek visszamenni. Az uzsorakölcsönök törlesztése két éve tart. A rendőrök előállították a 37 éves szúcsi lakost és élettársát, a házkutatáson a kölcsönadásra vonatkozó iratokat és feljegyzéseket is találtak.

A két gyanúsítottat csütörtökön helyezték előzetes letartóztatásba. Azóta már többen is jelezték, hogy a bűnügy sértettjei – tette hozzá a szóvivő. Elmondta azt is, hogy az egyik gyanúsított szervezetében a gyorsteszt drog jelenlétét mutatta ki, ezért ellene kábítószerrel visszaélés gyanúja miatt is eljárás indult.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Függőség
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Újabb súlyos baleset a drog miatt
  • Dizájner-drog: egy debreceni fiatal életveszélyben
  • Egyre többen füveznek a katolikus országban
  • Sherlock Holmes: drogfüggőből vallásos
  • „Lesben állnak, és készek rá, hogy újra a mélybe rántsanak”
  • A keresztény nem azt jelenti, hogy madár
  • Januártól sokkal több lesz az ideges ember
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • A drog helyére beül a Szentlélek?
  • További cikkek Szegénység
  • Hajléktalan megasztár
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Kevesebb lesz a GYED és a szolgálati nyugdíj
  • Hajléktalan megasztár
  • Gyermekkönnyekben fürdik Görögország
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Nézze meg: így karácsonyoznak az árvák
  • Betlehemi kvíz egy hajléktalankórházban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.