Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-09 19:07:00

Újraszentelték az arnóti evangélikus templomot

Restaurálása után hálaadó istentiszteleten újraszentelték a Borsod-Abaúj-Zempén megyei Arnót evangélikus templomát vasárnap. A templom uniós támogatásból és a hívek adományából, több mint ötvenmillió forintból újult meg.

Az istentiszteleten igét hirdetett Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke. Egyebek mellett azt mondta: ez a templom 232 éve áll, még a türelmi rendelet előtt, 1779-ben szentelték fel, amikor nagy-nagy fenyegetettség közepette lehetett csak protestáns templomot építeni.

"Nemzedékek sora elmondhatta azt, hogy az emberek szívében is megépült ez a templom, és ez a templom azóta is áll, az elmúlt évszázad mindenféle fenyegetettsége ellenére is, és most újraszentelhetjük" - fogalmazott a püspök. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évi nagy árvíz Arnótot is sújtotta.Az ár fenyegette a községet, a templomot, a helyiek összefogtak, érkezett segítség határon belülről és túlról egyaránt, megmenekült Arnót és a templom, az összefogás szép példája volt ez - mondta Fabiny Tamás.

Az istentisztelet utáni gyülekezeti közgyűlésen Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke a hívőkhöz szólva a keresztény értékek megőrzésének fontosságáról beszélt. Azt mondta: kereszténység nélkül nincs európaiság, Európában még az ateista is keresztény, ez a gyökerekben leledzik.

A keresztény politikusoknak az a feladatuk, hogy "azt az értékvilágot, amelyet ez a templom 232 éve őriz, továbbvigyük", a január elsején hatályba lépő új alaptörvény ezért is kezdődik a Himnusz soraival. Ezer év alatt Magyarország nemzetmegtartó ereje volt a kereszténység - tette hozzá Rétvári Bence. Az arnóti evangélikus templom a történelmi Borsod, Abaúj és Zemplén vármegyében elsőként épült meg, hosszú éveken át Miskolcról is Arnótra jártak istentiszteletre az evangélikus vallásúak. Az 1600-as években készült, eredetileg jezsuita szárnyas oltár országos védettségű műemlék, akárcsak maga a templom.

 

MTI

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.