Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-10 16:20:00

Új Színház – Pozsgai Zsolt vállalja a főrendezői posztot

Elvállalja a felkérést az Új Színház főrendezői-fődramaturgi posztjára Pozsgai Zsolt. Az író-rendező hétfőn közölte az MTI-vel, hozzátéve, hogy a jelenlegi társulattal szeretnének a jövőben is dolgozni.

„Dörner György régi barátom, sokat dolgoztunk együtt színházban, filmben is. Egyik közös munkánkban sem éreztem soha politikai színezetet. Egy ilyen jó barátnak örömmel mondom azt, hogy szívesen segítek” – indokolta döntését Pozsgai Zsolt, akit Csurka István, az Új Színház leendő intendánsa nevezett meg mint következő főrendezőt.

Pozsgai a további terveiről nem kívánt nyilatkozni, mint fogalmazott, megegyeztek, hogy először a leendő igazgató mondja el elképzeléseit. „Nekem is vannak terveim, de ezekről még korai lenne beszélni” – tette hozzá, megemlítve, hallgatásának „technikai okai” is vannak. Ezek közül egy, hogy a társulat jelenlegi tagjaira szeretnének építeni, ám még nem tudják, a színészek miként viszonyulnak az új igazgatóhoz. „Ha nem vállalják, akkor november-december tájékán el kell gondolkoznunk, hogyan tovább” – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy miként viszonyul Csurka István politikus színházzal kapcsolatos elképzeléseihez, azt válaszolta, hogy egyelőre nem ismeri a terveket. Dörner György pályázatára utalva kiemelte: a koncepciójuk arra épül, hogy minél több magyar művet tűzzenek műsorra, régieket, újakat vegyesen. „Ez azért jó, mert a fővárosban nincs ilyen profilú színház” – jegyezte meg.

Szerinte nem rendkívüli az, hogy egy színház bele akar szólni az aktuális ügyekbe. Példaként a Nemzeti Színház Romagyilkosságok című, 2011 januárjában meghirdetett dokumentumdráma-pályázatát említette. Ugyanakkor megjegyezte, ő az „örök, művészi értékeket” fogja a továbbiakban is képviselni, a politikai vonalat másokra bízza. „Bízom abban, hogy kiegyezünk a kérdésben” – tette hozzá.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.