Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-08 11:30:00

Top 10 hely, ahová érdemes elutazni

London az első, míg az ománi főváros, Maszkat a 2012-es év második legvonzóbb célpontja a Lonely Planet útikönyv minap megjelent összeállítása szerint - adta hírül a gulfnews.com hírportál.

Az Arab-félsziget délkeleti peremén elterülő szultanátus az utóbbi időben rengeteget áldozott a főváros csinosítgatására, az ottani szolgáltatások fejlesztésére, szem előtt tartva a környezetvédelmi kívánalmakat is.

Maszkatban az olajvagyonból emelt modern épületkomplexumok és iszlám műemlékek látványa fogadja a turistákat. Mint a turisztikai szaktárca vezetője az ONA ománi hírügynökségnek nyilatkozva emlékeztetett: Maszkatot választották az arab turizmus 2012-es évi fővárosának, és a Lonely Planet kedvező értékelése csak további segítséget jelent abban, hogy még több látogatót csábítsanak az arab szultanátusba.

Mint az útikönyv fogalmaz, „a Maszkatot felkereső turistának az az érzése, mintha egy régi baráthoz látogatna el, olyan szívélyes fogadtatásban részesül ott”.

Az útikönyv jövő évi, városokra vonatkozó top 10-es listáján szerepel még az indiai Bangalór, a spanyolországi Cádiz, Stockholm, a portugáliai Guimaraes, a chilei főváros, Santiago, Hongkong, az egyesült államokbeli Orlando, valamint az ausztráliai Darwin.

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.