Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-28 20:46:00

Több a kivándorló egészségügyis

Míg tavaly összesen 1777, ebben az évben mostanáig már 1881 egészségügyi dolgozó számára állított ki külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH), amely szerdán juttatta el legfrissebb adatait az MTI-hez.

A hivatal december 28-i összesítése szerint az idén is nőtt azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akik külföldi munkavállalást terveznek. A foglalkozás szerinti bontás azt mutatja, hogy csak a gyógyszerészek közül mennének kevesebben külföldre dolgozni.

Tavaly 48, az idén 43 gyógyszerész kért ehhez szükséges engedélyt. Rajtuk kívül viszont orvosok, fogorvosok, ápolók, szülésznők és egyéb szakmákban dolgozók is többen dolgoznának külföldön, mint tavaly.

A legtöbben az orvosok közül mennének külföldre; míg 2010-ben 1111, addig az idén már 1184 orvos kapta meg a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt - derül ki az egészségügyi engedélyezési hivatal összegzéséből.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.