Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-24 12:35:00

Tizenegy Szili Katalin a Parlamentben?

Az MSZP Komárom-Esztergom Megyei Szervezete felszólítja azokat a képviselőket, akik nem kívánnak a párt parlamenti frakciójának tagjai lenni, azonnal mondjanak le képviselői mandátumukról, és adják azt vissza.

Mindezt az MSZP megyei elnöke írta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. „Amennyiben az újonnan alakuló liberális-demokrata párt hiteles politikai szereplő kíván lenni, nem kezdheti történetét lopott mandátumokkal létrehozott frakcióval. Ezeket a mandátumokat a választói akaratot felülírva, most ellopják az MSZP-től” – fogalmazott Lukács Zoltán, aki rámutatott, hogy a legutóbbi választáson a szocialista párt Komárom-Esztergom megyében érte el a legjobb eredményt, így „10 383 voksot küldött az országos listára”.

Az elnök hozzátette, a most kilépni kívánó képviselők közül többen alig három-négyezer szavazatot kaptak választókerületükben. Ezek a politikusok gyenge teljesítményük ellenére a Komárom-Esztergom megyéből származó szavazatoknak is köszönhetik, hogy mandátumhoz jutottak az országos listáról. Azok a szavazatok azonban az MSZP-re érkeztek és nem egy új liberális pártra – írta.


„A miénket adják vissza”

Lukács Zoltán rámutatott, a megyei listákon parlamenti székhez jutott képviselőknek sincs joga ahhoz, hogy a szavazatokat más párthoz vigye. Ráadásul ezen megyék szocialista szavazóinak országgyűlési képviseletét csak a megyei listán bejutott képviselő biztosíthatja.

„Amennyiben a mandátumokat nem adják vissza annak a pártnak, amely a rá leadott szavazatok alapján azoknak tulajdonosa, akkor szó sincs itt új pártról, új frakcióról, új politikáról. Akkor csupán annyi történik, hogy nem egy, hanem tizenegy Szili Katalin fog ülni a Parlamentben. Akkor ugyanolyan mandátumtolvajok lesznek, mint az általuk annyiszor – éppen a mandátuma megtartása miatt – támadott egykori házelnök” – fogalmazott az MSZP megyei elnöke.

A politikus úgy vélte, ha az új párt tisztességtelen politikai eszközök alkalmazásával kezdi tevékenységét, az akadálya lehet, hogy az orbáni rendszer ellen szerveződő összefogásnak új, liberális pártként hiteles és kívánatos szereplői legyenek.

„Legyenek bátrak, kezdjék úgy, ahogy az új pártok szokták. Építkezéssel, támogatók megnyerésével. Aztán a választáson, tiszta versenyben szerezzenek mandátumokat. A miénket meg adják vissza” – fogalmazott Lukács Zoltán.

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szombaton jelentette be, hogy az MSZP-ből távozó és az újonnan létrejövő Demokratikus Koalícióhoz csatlakozó tíz parlamenti képviselő frakciót alakított, a képviselőcsoport vezetőjének Molnár Csabát választották.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.