Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-25 10:42:00

Pokolgép robbant a templomnál – három halott

Pokolgépes merényletet követtek el vasárnap egy templom ellen az indonéziai Jáva szigetén, egy ember, a merénylő meghalt - közölték a hatóságok.

Szemtanúk ugyanakkor arról számoltak be, hogy a támadásnak - a merénylőn kívül - három halálos áldozata volt. Szerintük legalább húszan megsebesültek. Egy helyi rádió azt közölte, hogy a Jáva középső részén fekvő Solo város egyik templománál - egyes források szerint egy protestánsnál - a reggeli istentiszteletet követően hozta működésbe a robbanószerkezetet a támadó. A robbanásban megrongálódott a templom épülete.

Egy rendőrségi szóvivő közvetve megerősítette, hogy a merénylő meghalt. Djihartono a Metro TV-nek azt mondta, hogy egy holttest, minden bizonnyal a merénylőé, fekszik a templom bejáratánál.
Egy másik rendőr 15 sebesültről tudott, akiket kórházba szállítottak. Bambang Sumartono, egy kórházi tisztviselő azt közölte, hogy hozzájuk 20 embert, köztük gyerekeket vettek fel, többségük csupán könnyebben sebesült meg.

Indonéziában él a legtöbb muzulmán hitű ember a világon. Idén két keresztény templomot gyújtottak fel ismeretlenek. Sokan a vallási türelmetlenség kiújulásától tartanak Indonéziában, ahol a kormányzatot a muzulmán szélsőségesek iránti túlzott engedékenységgel vádolják.

 

MTI

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Keresztényüldözés
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Újabb 178 keresztény vértanú
  • Ijesztő titkosszolgálat a keresztény egyház?
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Katolikus rendeket is diszkriminált a kormány
  • Munkatáborokra ítélik, vagy lemészárolják őket
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Egyre durvább világszerte a keresztényüldözés
  • További cikkek Terrorizmus
  • Eljárás nélkül tartják fogva a rabokat
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • A vírus, amely könnyen biológiai fegyver lehet
  • Öt éve elrabolt FBI-ügynök kéri Amerika segítségét
  • CIA-ügynököket tartóztattak le a hatóságok
  • Amerika fél a terrorizmustól, de a gazdaságtól jobban
  • Csőbombás terroristát fogtak el New Yorkban
  • Mi motiválja valójában a terroristákat?
  • „A mi keresztünkön nincsen horog”
  • Kiszabadultak az emberrablók karmaiból

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.