Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-27 12:17:00

Pénteken visszaadja a CET-et a beruházó

A Duna-parti CET-komplexum beruházója pénteken visszaadja az önkormányzat birtokába az épületet – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön.

 A Porto Investment Hungary Kft. felhagyott azzal, hogy az építkezést befejezze, és a szerződést valótlan okokra hivatkozva felmondta. A felmondás ennek ellenére a szerződést október 29-én, szombaton megszünteti. Ez Budapestre hárítja az építkezés befejezését, a használatba vételi engedély megszerzésének és az üzemeltetésnek a feladatait. Hozzátették, hogy a felmondással megszűnik az önkormányzat számára az „erkölcsileg, jogilag és gazdaságilag is nagyon hátrányos helyzet”.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a beruházó közölte, hogy a létesítményt pénteken az önkormányzat birtokába visszaadja. Az önkormányzat bízik abban, hogy ennek semmilyen akadálya nem lesz, a birtokbaadást semmilyen körülmény nem zavarja meg – áll a közleményben.

A Porto Investment augusztus 31-én közölte, hogy felmondta szolgáltatási szerződését a fővárossal. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy álláspontja szerint Budapest súlyosan megsértette a szerződést. A Porto úgy véli, törvénytelenül hívták le a bankgaranciát, jogtalanul érvényesítettek ebből késedelmi kötbért és „elijesztik a bérlőket olyan hajmeresztő ötletekkel, mint a bánatpénz”.

 

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.