Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-17 12:35:00

Óvodát épít az evangélikus egyház

Hatvanszemélyes óvodát épít európai uniós és állami támogatással a Nyíregyházi Központi Evangélikus Egyházközség.

A munkálatokat szerdán kezdik el, és az új létesítményt adják át - közölte Kovács László Attila igazgató lelkész az MTI-vel. A kétszintes, 766 négyzetméteres épület mintegy 150 millió forintos költségből épül, és az egyházközség az Észak-alföldi Operatív Program pályázatán csaknem 100 millió forint összegű támogatást nyert a beruházáshoz.

A 33 százalékos önerőt a Magyar Evangélikus Egyház biztosítja. Az épületben három, 20-20 személyes csoportszobát alakítanak ki, a hozzájuk tartozó öltözővel, mosdóval, tornaszobával és egyéni fejlesztőhelyiséggel együtt. Óvodavezetői és nevelőtestületi irodát, orvosi szobát, egészségügyi helyiséget, személyzeti öltözőt, mosdót, melegítőkonyhát, illetve raktárakat és szertárakat is létesítenek.

Az óvoda akadálymentes lesz, a szintek között lift közlekedik majd, és mozgáskorlátozott-parkoló is készül az udvaron. A teljes beruházási költségből több mint 1,6 millió forintot fordítanak eszközbeszerzésre. A projekt részeként öttel nő a foglalkoztatott óvodapedagógusok és dajkák száma.

Kovács László Attila tájékoztatása szerint a Nyíregyházi Központi Evangélikus Egyházközség jelenleg az 1910-ben épült lelkészi hivatal épületében működtet egy 25 személyes óvodát, szűkös körülmények között. Azt váltja majd ki az új létesítmény, amelyet a város központjában hoznak létre.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Oktatás
  • Az új tandíjrendszer visszavonását követelik a humanista tanárok
  • Hiller: 100 milliárd hiányzik
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Rektorok bírálják a kormány döntését
  • Csak a jómódúak kapnak majd diplomát?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Fokozatosan kell rendezni a hitoktatás kérdését
  • Hit- és erkölcstan az iskolákban
  • Ijesztő az oktatási törvénytervezet?
  • Kamattámogatást javasol a diákhitelekre a Jobbik

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.