Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-15 10:10:00

Oktatási támogatás a határon túliaknak

Az év végéig minden határon túli igénylőhöz megérkeznek az oktatási-nevelési támogatások, az utalások valamennyi régióban időben elkezdődtek - mondta el a nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek.

Répás Zsuzsanna kiemelte: az utóbbi időben több olyan hír kapott lábra, hogy az érintettek nem kapják meg időben az oktatási-nevelési támogatásokat. A helyettes államtitkár minden ilyen információt határozottan cáfolt, hangsúlyozva: valamennyi régióban időben el tudtak indulni. Azokban a régiókban, ahol kisebb létszámú kérelmező van, így Muravidéken és Horvátországban, már mindenütt megérkeztek a támogatások – mondta el Répás Zsuzsanna.

Vajdaságban szeptember 26-án indult a folyósítás, és két hét alatt kiutalták a támogatásokat minden kérelmező bankkártyájára. A legtöbb kérelmezőt számláló Erdélyben a legfrissebb, hétvégi adatok szerint mintegy 47 ezren, már szintén megkapták a támogatásokat.
Kárpátalján és Felvidéken a napokban indul a támogatások utalása – tette hozzá.
Az utalások idén sokkal hamarabb megtörténhetnek az új, gyorsabb és költséghatékony bankkártyás rendszernek köszönhetően, mint a korábbi években, amikor sokszor februárig is elhúzódtak a kifizetések.

Répás Zsuzsanna tájékoztatása szerint a pályázatok számát tekintve egyetlen régióban sincs jelentős változás az elmúlt évekhez képest. Erdélyből mintegy 110 ezer pályázat érkezett, ez 150 ezer gyermeket takar a testvérekkel együtt. Felvidékről mintegy 48 ezer, Délvidékről 25 ezer, Kárpátaljáról 20 ezer, Horvátországban ezer, Muravidéken néhány száz pályázó volt.
A helyettes államtitkár elmondta, normatív támogatásról van szó, az igénylők szinte mindegyike megkapja a 20 ezer forintos támogatást, amelynél új elem, hogy idei évtől az óvodásokra is kiterjesztették.

Arra fordítottak kiemelt figyelmet, hogy az igénylők ténylegesen magyar iskolába, illetve nevelési intézménybe írassák be, vagy járassák gyermeküket. Ha ez nem oldható meg, akkor jár a juttatás, ha hétvégi vagy egyéb magyar nyelvű foglalkozáson vesznek részt a gyermekek.
Ezt a határon túli magyar lebonyolító szervek szigorúan ellenőrizték – jelezte Répás Zsuzsanna.

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Határon túliak
  • Durva magyarellenes népszavazás Szlovákiában!
  • Népfőiskolán tanítják a csángókat
  • Magyar helységnevek Szlovákiában: a helyzet változatlan
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Magyar polgármester vezetheti Nagyváradot
  • Nem felejt a Jobbik
  • Semmibe veszik a magyar oktatási jogokat Romániában?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Erdélyben a magyar választójogi törvényről
  • Temerini bántalmazás: csak szabálysértés történt?
  • További cikkek Oktatás
  • Az új tandíjrendszer visszavonását követelik a humanista tanárok
  • Óvodát épít az evangélikus egyház
  • Hiller: 100 milliárd hiányzik
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Rektorok bírálják a kormány döntését
  • Csak a jómódúak kapnak majd diplomát?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Fokozatosan kell rendezni a hitoktatás kérdését
  • Hit- és erkölcstan az iskolákban
  • Ijesztő az oktatási törvénytervezet?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.