Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-09 12:14:00

Az IMF tárgyalások a figyelem középpontjában

Nyilatkozatháború: „a kormány és a világ”

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szerdán induló egyeztetésekre figyelnek a befektetők a héten a magyar részvénypiacon, a hétfői nyitás előtt egyelőre nem látszik határozott irány a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint a hitelmegállapodásról szóló egyeztetések előtt egyelőre a találgatások mozgathatják a részvényárakat, de túl sok optimizmusra nincs ok. Addig is a nemzetközi piacok bizonytalansága hathat a BÉT kereskedésére. Hozzátette, hogy a magyar kormány és az IMF részéről elhangzott nyilatkozatokból még nem körvonalazódik a megegyezés, a véleménykülönbség továbbra is fennáll.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szintén úgy látja, hogy a kormány és a "világ" közötti nyilatkozatháború áll továbbra is a magyar árfolyammozgások középpontjában, és vélhetően addig, amíg nem körvonalazódik egy határozott megoldás, ez így is marad. A szakértő szerint a nemzetközi piacok enyhe negatív hangulata most kevésbé zavarja a magyar tőzsdét, a forint hétfőn reggel még mindig inkább az enyhülés jeleit mutatja, bár a részvénypiacon ebből egyelőre semmi nem látszik.

Fellegi Tamás az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter előkészítő megbeszéléseket folytat január 11-én, szerdán Washingtonban. A kormány pénteken tárgyalási mandátumot adott Fellegi Tamásnak, és meghatározták azokat a pontokat, ahonnan a tárgyalásokat meg tudja kezdeni, sőt, ahol külön egyeztetés nélkül megállapodást is köthet.  A BUX 117,37 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 16.107,72 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

A Mol 200 forinttal, 1,21 százalékkal 16.300 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 15 forinttal, 0,50 százalékkal 2.960 forintra esett, forgalmuk 18,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 481 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,13 százalékkal 35.100 forintra gyengült, a részvények forgalma 501,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 87,6 millió forintos forgalom mellett 260 forinttal, 1,59 százalékkal 16.060 forintra csökkent.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek IMF
  • Portugália bedőlését jósolják
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • Mit ápol Orbán Viktor?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • Őket mentené az MSZP
  • Beteges hiúsága miatt távozzon Orbán?
  • Amiben Lagarde és Fellegi is egyetért
  • Független-e a magyar jegybank? Itt a válasz
  • Ilyen még nem volt: elzárja a pénzt az EU?
  • Tragédia lenne az IMF nélkül?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.