Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-23 15:43:00

Nulla toleranciát a dizájner drogokkal szemben!

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint vissza kell állítani, hogy a kábítószerrel való visszaélés elősegítése önmagában is büntethető legyen, ne csak megvalósult cselekmény melletti bűnsegédi magatartásként.

Stágel Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő és Imre Attila drogprevenciós munkacsoport vezető ezt annak kapcsán közölte szerdán az MTI-vel, hogy előző nap nyilvánosságra került, dizájner drogok fogyasztása miatt meghalt az első magyar fiatal, aki mindössze húszéves volt.

Közleményükben, amelyben mély megrendülésüket fejezik ki, kiemelték: ezeket a szereket jelenleg legálisan lehet beszerezni üzletekben vagy interneten keresztül, ezért a fiatalok is minden nehézség nélkül hozzájuthatnak. A Nemzeti Drog Fókuszpont 2011-es országjelentése is rámutatott arra a tényre, hogy egyre fiatalabb korosztályok kerülnek kapcsolatba a drogokkal és lesznek áldozatai az újabb és újabb szereknek - írták.

Leszögezték: a további sajnálatos esetek megelőzése érdekében az IKSZ szorgalmazza, hogy mielőbb lépjen életbe az az új szabályozási modell, ami lehetővé tenné a dizájner drogok betiltását és hatékony üldözését. Az IKSZ álláspontja szerint vissza kell állítani, hogy a kábítószerrel való visszaélés elősegítése önmagában büntethető legyen, ne csak megvalósult cselekmény melletti bűnsegédi magatartásként. Hozzátették, támogatják a kormány drogpolitikáját, a büntető törvénykönyv szigorítását és a drogok terjesztőivel szembeni zéró tolerancia alkalmazását. Kitértek arra is, hogy a kereszténydemokrata drogstratégia három pilléren alapul: a kipróbálók felvilágosításán, a függők kezelésén, és a drogkereskedők szigorú büntetésén.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.