Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-13 10:20:00

Német lapok Szerbia tagjelöltségéről

Több német országos napilap kételyeket fogalmazott meg Szerbia európai uniós tagjelölti státusával kapcsolatban, és annak megadását elsietettnek nevezte.

A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentárjának a Háromszor is megfontolni címet adta. A konzervatív napilap helyes szándéknak nevezte, hogy az Európai Unió biztosítja a csatlakozás perspektíváját a nyugat-balkáni országoknak, mégpedig azzal a szándékkal, hogy elősegítse a régió stabilizálását.

Az újság ennek ellenére annak a nézetnek adott hangot, hogy tagállamoknak kétszer vagy háromszor is meg kell fontolniuk a dolgot, mielőtt végleges döntést hoznak. A koszovói konfliktus lezárását szigorú előfeltételnek kell tekinteni – hangsúlyozta a lap, emlékeztetve Ciprus példájára, illetve arra, hogy a ciprusi konfliktus megoldását a szigetország felvétele egyáltalán nem segítette, sőt megnehezítette, megnehezítve egyben az unió belső működését is.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung arra is felhívta a figyelmet, hogy a 27 tagállam a jelen helyzetből kiindulva aligha sorakozik fel egységesen Szerbia uniós tagsága mögött. Brüsszelnek ezt is fontolóra kell vennie – írta a lap, utalva arra, hogy mindez befolyásolhatja a bővítés további menetét is.

Végezetül a német konzervatív újság kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Szerbia belátható időn belül minden tekintetben „EU-kompatibilis” lesz-e.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.