Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-08 16:59:00

Nem sikerült a romániai népszámlálás?

Kudarcot vallott a romániai népszámlálás - vélik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) vezetői, akik keddi nagyváradi sajtótájékoztatójukon kifejtették álláspontjukat a romániai kormányon belüli "háttéralkuk" veszélyéről és a törvényalkotás lehetetlen helyzetéről is.

Toró T. Tibor megbízott elnök az MTI-nek elmondta: a Zatykó Gyula partiumi, illetve Papp Előd székelyföldi régiókoordinátorral együtt tartott sajtótájékoztatón élesen bírálták a legutóbbi népszámlálás módszerét. Zatykó egyenesen "a román adminisztráció csődjének" nevezte a cenzust mind önkormányzati, mind országos szinten.

A partiumi koordinátor elmondta: csak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyváradi Demokrácia-központjában legalább harminc olyan család jelentkezett, amelyet fel sem keresett a számlálóbiztos. Az eddig nyilvánosságra került eredmények pedig aggasztóak. Eszerint Románia teljes népessége drasztikusan, 9,5 százalékkal csökkent a legutóbbi, 2002-es népszámlálás óta, és már nem éri el a húszmilliót.

Erdélyben ennél valamivel jobb a helyzet: itt 8,3 százalékkal vannak kevesebben, mint kilenc évvel ezelőtt. Az elvándorlás fő oka a rossz gazdasági helyzet, az EMNP szerint ezért is van nagy szükség az erdélyi gazdaságfejlesztésre. Ezt a célt szolgálja a Nagyvárad melletti Félixfürdőn bemutatott, az erdélyi magyarság fennmaradását és megerősödését célzó Mikó Imre Terv vitairata.
Toró T. Tibor úgy véli, hogy Romániában alkotmánymódosításra egyhamar nem kerül sor, hiszen a parlamentben semmilyen kérdésben nem jellemző olyan konszenzus, amelyből kialakulhatna az alkotmányozáshoz szükséges kétharmados többség.

Ennek ellenére újra el kívánják juttatni a kormánykoalícióban helyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amelyet már 2003-ban Toró még parlamenti képviselőként Szilágyi Zsolttal együtt terjesztett elő. E javaslatcsomag értelmében nem lenne elegendő Románia alkotmányából kivenni az "egységes nemzetállam" kifejezést, hanem az alaptörvénybe bele kellene foglalni a nemzeti kisebbségek autonómiaformáit is.

A megbízott elnök annak a véleményének is hangot adott, hogy nem elég elhalasztani a romániai régióátszervezésről folytatott vitát. Ezzel az RMDSZ-nek arra az álláspontjára utalt, amely szerint a Traian Basescu államelnök által szorgalmazott, "óriásmegyék" létrehozását indítványozó közigazgatási reformot el kellene halasztani a jövő évi választások utáni időszakra.
Toró szerint e halasztás esetén fennáll annak a veszélye, hogy a román pártok között a magyar közösségre nézve káros háttéralku születik. "A történelmi régiók mentén kell meghúzni a határvonalakat, és esetleg népszavazáson megerősíteni azokat" - mondta Toró T. Tibor.
Papp Előd emlékeztetett: a Székelyföld Autonóm Tartomány létrejöttét a megkérdezettek több mint 90 százaléka támogatta néhány évvel ezelőtt. Utalt arra, hogy nemrég a Kovászna megyei (a történelmi Háromszék, a tud.) tanács úgy döntött: március 11-én népszavazáson kéri ki a megye lakosságának véleményét arról, akarja-e az egységes Székelyföld nevű közigazgatási egység
létrehozását.

"Még nem tudjuk, hogy a háromszéki önkormányzatok döntése a népszavazások kiírásáról a választási kampány részének tekintendő-e, de ha valós szándékról van szó, akkor támogatjuk az RMDSZ-es elöljárók kezdeményezését" - mondta Papp Előd.

Toró T. Tibor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét érintve úgy vélekedett: az oktatási intézménynek akár a működési engedélyét is fel lehetne függeszteni, ha nem tartja be a törvényeket. Mint ismeretes, az oktatási minisztérium nemrégiben módosításra visszaküldte az intézmény szenátusa által elfogadott egyetemi chartát, mivel az nem rendelkezett a magyar tagozat létrehozásáról szóló kitételekkel, márpedig az új oktatási törvény erre kötelezi az egyetemet.

 

MTI


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.