Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-15 11:21:00

MSZP: csaknem 10 százalékos leépítés a közszférában

"Újabb 6719 embert rúgnak ki a közhivatalokból, ami a 2011-es hasonló méretű elbocsátási cunamival együtt immár a közszféra közel 10 százalékát érinti. A nemzeti együttműködésből kizárt szakemberek sok esetben évtizedekig működtették a közhivatalokat, jelentős tapasztalattal bírnak" - írta Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

A szocialista politikus szerint a közszférában tragikus állapotok uralkodnak, és ezt ma már minden magyar polgár tudja, látja, érzi. Orbán Viktort viszont ez egy cseppet sem zavarja, ahogy az sem, hogy lassan már nincs nemzetközi és hazai szervezet, amely ne helytelenítené, amit csinál. Inkább újabb itthoni tisztogatásokkal igyekszik "javítani" egyre gyengébb hazai pozícióján - írta.

Gúr Nándor szerint a miniszterelnök tehát folytatja a lakosság kisemmizését. "Először kirabolta őket a magán-nyugdíjpénztári vagyonukból, ellopta a fizetésük jelentős részét az igazságtalan adórendszerrel, (...) elvette a jövedelmüket kiegészítő cafeteria dandárját, megteremtette a lehetőségét, hogy indoklás nélkül kirúgja az embereket, majd befogta a dolgozók száját, hiszen se sztrájk, se népszavazás, de legalább a szakszervezeteket is leépítették". Az a legszomorúbb, hogy amíg ezek ellen a demokratikus ellenzéki erők tiltakoztak, Orbán Viktor ámokfutását a jobbszélről hátszél kíséri - írta az MSZP-s politikus.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.