Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-28 17:30:00

Miért gyengül a forint?

Nem a leminősítési kockázat, hanem a devizaalapú hitelek leépítésével kapcsolatos pénzügyi folyamatok árfolyamhatásai miatt alulteljesítő a forint a felzárkózó térségen belül - vélekednek londoni piaci elemzők.

Az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport, a Barclays Capital közgazdászai az elemzésben közölték: úgy gondolják, hogy a befektetési ajánlású magyar adósosztályzat elvesztésének kockázatáról elhangzott legutóbbi kormányzati nyilatkozatok mögött „a hitelminősítőkkel folytatott tárgyalások” állhatnak.

A legutóbbi hivatalos nyilatkozatokból ugyanakkor arra is lehet következtetni, hogy a magyar kormány elkötelezetten törekszik a magánszektorbeli devizakötelezettségek további csökkentésére, és ennek érdekében akár további intézkedéseket is hozhat, amelyek költségeinek egy része szintén a bankokra hárulhat. Ehhez devizakiáramlás kapcsolódhat, ahogy a bankok visszafizetik saját devizakötelezettségeiket, amelyek a svájci frankban denominált jelzáloghitelek finanszírozása során keletkeztek, és ez egyértelműen negatív árfolyamhatással jár rövid távon.

A Barclays Capital londoni elemzői szerint a forint alulteljesítése ezért inkább ehhez a valószínűsíthető folyamathoz kötődik, semmint a hitelminősítői osztályzatrontással kapcsolatos közvetlen félelmekhez.

 

mti


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.