Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-20 21:30:00

Mi okozza a legnagyobb gondot a devizahiteleseknek?

Amikor a kormány rögzített árfolyamon lehetővé tette a deviza lakáshitelek végtörlesztését, a bankoknak már kész csomagjaik voltak a forint- és deviza hitelesek törlesztési problémáira.

Mindezt Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára mondta csütörtökön az Inforádió Aréna című műsorában. A végtörlesztés úgy hatott a bankszektorra, hogy megnövekedett a forinthitelek iránti igény, miközben mérsékelten áll rendelkezésükre új forrás. Ennek eredménye a banki hitelezési gyakorlat konzervatívabbá válása, vagyis a kockázatok megjelentetése a hitelkamatokban – tette hozzá.

A főtitkár beszélt arról, hogy Magyarországon a megtakarítások és a hitelek aránya 100 a 140-hez. (Csehországban 1:1 az arány). A lakosság egyből felveszi hitelként a saját megtakarítását, míg a vállalati szektort a bakok csak külső forrásból tudják hitelezni. Ez gyakorlatilag az anyabankoktól felvett hiteleket jelenti.

Arra a kérdésre, hogy miképpen alakult a nem fizető deviza jelzáloghitelesek aránya, a főtitkár elmondta, hogy 9 hitelesből egy olyan van, aki 90 napnál régebben tartozik a bankjának. A régi, támogatott forinthiteleseknél ez az arány 1,84 százalék.

Hitel nélkül nincs fejlődés

A főtitkár alapvetően nem az árfolyam elmozdulásában látja a hitelesek problémáját, hanem abban, hogy csökkent az emberek béréből a törlesztésre fordítható hányad. A devizahitelezés felfutásának a kezdetén, 2003-ban az átlagbér 137 ezer forint volt, ma 211 ezer, a növekedés 54 százalék. Az euró árfolyama ezen két időpont között 17,5 százalékkal, míg a svájci franké 45 százalékkal változott. Ugyanakkor az alapvető élelmiszerek, a gáz, az utazás költsége duplázódott – jelezte.

Kovács Levente szerint a bankok a végtörlesztéshez csak akciós kamattal tudnak betétet gyűjteni, a korábbi 6-6,5 százalékos betéti kamatok 2 százalékponttal emelkedtek, ebből kell forinthitelt nyújtani, ráadásul a már említett konzervatív megítéléssel.
A főtitkár beszélt arról, hogy a magyar bankok a kilencvenes évek közepén állták a régiós versenyt, és hiteleikkel húzták a gazdaságot. A bankadó, és most a végtörlesztés visszavetette a hitelezési képességet, márpedig hitel nélkül nincs gazdasági fejlődés és új munkahely sem – mutatott rá Kovács Levente.

A főtitkár üdvözölte az újra bevezetni tervezett támogatott forinthitelt, bár véleménye szerint az erre szolgáló állami forrás elég kicsi.

 

MTI
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Adósság
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Ki az igazi felelős a devizahitelesek problémájáért?
  • Nemsokára megmondják, ki miatt adósodtunk el
  • Végtörlesztés: sok a panasz
  • Szíjjártó: az új ötlet még a végtörlesztésnél is jobb
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.