Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-05 18:44:00

Merkel megmenti Görögországot

Angela Merkel német kancellár hétfőn határozottan elvetette Görögország euróövezeti kizárásának lehetőségét és kifejezte meggyőződését az EFSF pénzügyi mentőcsomag hatáskörének sikeres bővítésében.

– Meggyőződésem, hogy a kizárással dominóhatást váltanánk ki, ami kifejezetten káros lenne pénzügyi rendszerünkre nézve – mondta Anglea Merkel kancellár hétfőn Berlinben, hozzátéve, hogy Görögországnak feltétlenül be kell tartani a pénzügyi támogatás fejében tett ígéreteit.

A kancellár sem szakmailag, sem jogilag nem tartja kivitelezhetőnek bármely ország euróövezetből való kizárását. – Politikai alaptételnek tekintem, hogy minden euróövezeti tagország az is maradhasson – fogalmazott.

Angela Merkel, a kereszténydemokrata párt vezetője annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kormányzó CDU-FDP jobbközép koalíció az ellenzék támogatása nélkül is a szükséges többséggel meg tudja szavazni az EFSF hatáskörének kibővítéséről szóló törvényt a Képviselőház (Bundestag) szeptember 29-i ülésén. Nézetét osztja a Philipp Rösler, az FDP vezetője, gazdasági miniszter is.

A kancellár véleménye szerint nem igaz az az állítás, hogy az euróövezeti adósságszolgálati válság kezelése kulcsfontosságú szerepet játszott volna a kormánykoalíció pártjainak hétvégi, Mecklenburg-Elő-Pomerániában tartott tartományi parlamenti választásokon elszenvedett vereségében. – Nem tartom hibának, hogy a választási gyűléseken szóba hoztuk az eurót – mondta.

Angela Merkel szerint az eladósodottság mértékének csökkentése Európában akár több évtizedes folyamat is lehet.
 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Adósság
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Ki az igazi felelős a devizahitelesek problémájáért?
  • Nemsokára megmondják, ki miatt adósodtunk el
  • Végtörlesztés: sok a panasz
  • Szíjjártó: az új ötlet még a végtörlesztésnél is jobb
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • További cikkek Európa
  • Portugália bedőlését jósolják
  • „Orbán Viktor keresztes hadjárata”
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • Fejlemény: a magyar kormány azt fogja tenni, amit az EU mond
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A horvátok tudják, mit csinálnak?
  • EU: a világ legnagyobb átverő show-ja?
  • Mégis megegyezik Magyarország az Unióval?
  • Orbán Viktor: „nem látok különösebben nehéz ügyet”
  • Mit ápol Orbán Viktor?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.