Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-03-05 16:40:00

Megölték az egyetlen keresztény minisztert Pakisztánban

Több száz keresztény pakisztáni tüntetett csütörtökön az ország több városában a kormány egyetlen keresztény miniszterének megölése miatt.Egyelőre nem tudni, kik lőtték le Sahbaz Bhattit kisebbségügyi minisztert, de azt igen, hogy a politikus több halálos fenyegetést is kapott, mert követelte annak a törvénynek a megváltoztatását, amely lehetővé teszi halálbüntetés kiszabását az istenkáromlókra, vagyis azokra, akik megsértik az ország lakosságának 95 százalékát kitevő muzulmánok vallási érzékenységét. Két hónapon belül Bhatti volt a második olyan meggyilkolt politikus, aki ellenezte a törvényt.

A Pakisztán legnagyobb vallási kisebbségéhez tartozó keresztények több városban autógumikat égettek, s hangosan követeltek igazságtételt. A kormány háromnapos hivatalos gyászt rendelt el a szerdai gyilkosság miatt.

Aszif Ali Zardari államfő szerint a Sahbaz Bhatti megölése "a negatív beállítottság és intolerancia" következménye, ami ellen harcolni kell. "Nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat, és nem fogunk meghátrálni" - jelentette ki az elnök. „Az ilyen tettek nem tántorítják el a kormányt a szélsőségesség és a terrorizmus felszámolásától. Sahbaz ugyanannak a negatív beállítottságnak és intoleranciának lett az áldozata, amely (...) Benazir Bhutto miniszterelnök és Szalmán Taszír pandzsábi kormányzó halálát is okozta" - tette hozzá.

 

MTI

 

 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.