Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-29 11:12:00

Marhát tenyészt kiegészítésként egy BAZ megyei önkormányzat

Bevételei növelése érdekébe állattartásba kezd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Regéc önkormányzata - írta keddi számában az Észak-Magyarország című napilap.

Az önkormányzat szarvasmarhák vásárlását fontolgatja, az első tíz állat megvételére a szociális földprogram ad lehetőséget, így hamarosan egy kisebb csorda legelészik majd a falu határában; az állatok megvásárlásához szükséges több mint kétmillió forint már rendelkezésre áll, a leendő legelővel azonban még akad munka olvasható a lapban.

Az önkormányzatnak bőven van földterülete, de azt évek óta benőtték a fák, a bokrok és a gyomnövények, most, szintén a szociális földprogram segítségével, e területet öt ember takarítja. Pár éven belül a csordát szeretnék 50-60 tagúra növelni, a rideg tartású húsmarhák eladásából bevételhez juthatna a falu, néhány embernek pedig munkát adhatnának - írta az Észak-Magyarország.

 

MTI


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.