Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-23 12:45:00

Makovecz-emlékkiállítás nyílt Velencében

Makovecz Imre emlékkiállítás nyílt Velencében magyar és olasz képzőművészek alkotásaival. A Genius loci (A hely szelleme) című tárlat a Biennále területén, a Szent Márk térrel szemközti egykori sóraktárak épületében kapott helyet.

A 76 évesen idén elhunyt Kossuth-díjas építész munkásságát a műveiről készült negyven építészeti panel, tervrajz és fénykép idézi fel a kedden nyílt kiállításon. Ezeket az olasz (Velence, Milánó, Bari, Macerata) és magyar (Szeged, Pécs) képzőművészeti akadémiák és egyetemek művészeinek, professzorainak és diákjainak alkotásai egészítik ki, az itáliai képzőművészeti akadémiákon Erasmus-ösztöndíjjal tanuló magyar hallgatók műveivel együtt.
A december 22-ig látogatható kiállítás kurátora Nagy Maya festőművész. Az Itáliában élő, huszonhét éve a velencei és más olasz képzőművészeti akadémiákon tanító Nagy Maya az MTI-nek elmondta: ez a tizenkettedik Makovecz-kiállítás, amelyet Olaszországban bemutat. Beszámolt arról, hogy három éven át dolgozott az eredetileg nem emlékkiállításnak szánt tárlat előkészítésén. Az esemény rendezője Nagy András volt.

A velencei sajtó által is kiemelt kulturális esemény megnyitóján jelen volt többek között Luigino Rossi, a Velencei Képzőművészeti Akadémia elnöke, Enrico Zoppas, Magyarország tiszteletbeli velencei konzulja, Aranyi Sándor festőművész. Nagy Maya kiemelte az MTI-nek, hogy az organikus építészet atyjának tartott Makovecz technológiai innovációi Olaszországban is iskolát teremtettek.

A magyar építészre emlékeznek a Velencei Képzőművészeti Akadémián csütörtökön egy konferencián is, amelyet a Makovecz Imre olasz támogatójaként számon tartott Paolo Portoghesi építész nyit meg a magyar kolléga szakrális művészetéről szóló előadással. Ugyanitt november 30-án kerekasztal-beszélgetést tartanak a Makoveczhez kapcsolódó Kós Károly Alapítványról, a Magyar Művészeti Alapítványról és a Vándoriskoláról.

 

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.