Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-09 17:23:00

Magyar prostituáltakat mentenek Svájcból

Évekig elhúzódhat a magyar prostituáltakat érintő svájci törvénymódosítás a törvényhozás lassúsága miatt - írta pénteki számában a Népszabadság, amely szerint felmerült egy magyarországi befogadóház építésének ötlete a kimentett nők számára, amelyet a Svájci Alapból finanszíroznának.

Folytatjuk a méltatlan körülmények közül való kimentésük érdekében elkezdett munkát – nyilatkozta a lapnak Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásáért felelős államtitkára.  A civilben egy svájci alapítású hazai egyházközség lelkészeként dolgozó, e hivatását politikai tevékenysége miatt átmenetileg felfüggesztő Balog Bogárdi Szabó István református püspökkel együtt döntött arról, hogy Aargau kanton református egyházával közösen kezdeményezik a törvénymódosítást a legális prostitúció korhatárának felemeléséről 16-ról 18 évre.

Az ügyet támogatja Pascale Bruderer parlamenti képviselő és Aargau kanton miniszterelnöke is, az mégis 2014-ig elhúzódhat, mert a svájci törvényhozás folyamata meglehetősen lassú. Ezért most azon dolgoznak, hogy ezt a folyamatot valahogy felgyorsítsák.

A magyarországi befogadóházzal kapcsolatban azt mondta: a prostitúcióból kimentett nőknek sok esetben nincs hova menniük, amikor visszatérnek az országba. A családjukhoz nem mehetnek vissza, mert gyakori, hogy éppen a családtagok adták el őket prostituáltnak – fogalmazott.
A lap szerint a berni amerikai nagykövetség által tavaly készített és a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott jelentés szerint a 2009-ben Svájcba került csaknem ezer prostituált majdnem harmada magyar volt. Főleg vidéki roma nők, illetve állami gondozásból kikerülő, intézetekből elszökő fiatalok.


bne \ kbt
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Prostitúció
  • Saját anyja adta el örömlánynak
  • Eladta a lányait prostituáltnak (interjú)
  • A prostituáltak védőszentjét ünnepeljük
  • Gyermekprostitúció: egy helyben toporognak a hatóságok?
  • Orgiák állami pénzeken
  • Nem egyszerű a prostitúció elleni harc
  • A svéd nagykövet szerint a prostitúció gyorsan növekvő illegális üzletág
  • Egy véren vagyunk megváltva romák és magyarok (dokumentumfilm)
  • Családi vállakozások kezében a magyar prostituált biznisz?
  • Afrikai nőkkel kereskedő bandát fogtak el

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.