Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-10 10:33:00

LMP: Pusztítást végzett a Fidesz

Az LMP szerint a Fidesz durva pusztítást végzett az alkotmányos közjogi rendszerben az elmúlt másfél évben.

Az ellenzéki párt szombaton – az emberi jogok világnapján – az MTI-nek küldött közleményében bírálta a kormány eddigi tevékenységét. Szabó Tímea országgyűlési képviselő, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke azt hangsúlyozta: az alkotmányos közjogi rendszer állapota nem pusztán jogelméleti kérdés, hanem meghatározza az alapvető jogok érvényesülésének lehetőségét is.

Úgy látja, a Fidesz nemcsak csorbította az Alkotmánybíróság jogköreit, hanem gyakorlatilag ellehetetlenítette az utólagos normakontrollt is, továbbá visszafejlesztette az ombudsmani intézményrendszert, és támadást intézett a bírói függetlenség ellen. Az LMP szerint a Fidesz kinevezési gyakorlatával hosszú évekre megszállta azokat az elvileg független intézményeket, amelyek a kormány ellenőrzésére lennének hivatottak, kreatív házszabály-értelmezésével kiüresítette a parlamentarizmust, megkerülte a jogalkotás részvételi és nyilvánossági szabályait.

A kormány és a Fidesz uralta parlament sorra korlátozta a klasszikus szabadságjogokat is. A nemzetközi botrányt kiváltó médiatörvény a múltból jól ismert öncenzúrára készteti a szerkesztőségeket, és börtönnel fenyegeti azokat az oknyomozó újságírókat, akik forrásaikat védeni szeretnék – írta Szabó Tímea. Az ellenzéki képviselő véleménye szerint az új adatvédelmi törvény jelentős visszalépés a közérdekű adatokhoz való hozzáférés és az információs önrendelkezés terén.

A bizottság alelnöke úgy látja, az alaptörvény csökkentette a szociális jogok alkotmányos elismertségének szintjét. Erre példaként azt írta, hogy továbbra sem garantált a lakhatáshoz való jog, miközben végrehajtás és kilakoltatás fenyegeti magyar családok tömegeit, és a kormánytöbbség a legszélsőségesebb szegénységben élő hajléktalanok problémájának megoldása helyett bűnözőkké nyilvánítja őket.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.