Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-20 15:07:00

Két magyar törvényjavaslatot vonatna vissza Barroso

Megerősítette az Európai Bizottság kedden, hogy José Manuel Durao Barroso elnök levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akinek javasolta, hogy vonjanak vissza két törvényjavaslatot a parlamenttől.

A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján - kérdésre válaszolva - Pia Ahrenkilde Hansen megerősítette azt is, hogy a levélben az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban. Emlékeztetett, hogy a bizottság már korábban is jelezte fenntartásait a jogszabály tervezetére vonatkozóan.

A bizottságnak egyebek között azzal kapcsolatban vannak "súlyos kételyei", hogy a javaslat összhangban van-e az uniós alapszerződés 130-as cikkelyével, amely a központi bank függetlenségét igyekszik garantálni a tagországokban.

A szóvivő szerint Barroso sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a javaslat utolsó változatának készítése során az Európai Központi Bankkal (EKB) sem folyt kielégítő konzultáció. Az EKB maga is fenntartásokat jelzett a tervezettel kapcsolatban - tette hozzá Ahrenkilde Hansen.
Az elnök a levélben azt is jelezte, hogy ha az uniós jognak nem teljesen megfelelő szabályozás születik, azt utólag kell majd módosítani.

A szóvivő szerint az elnök azt tanácsolta magyar partnerének, hogy vonják vissza a parlament elől a két kérdéses javaslatot, és dolgozzanak együtt annak érdekében, hogy azok teljesen összhangban legyenek az uniós joggal.

A bizottság korábbi közlése szerint az Európai Unió küldöttsége már a múlt héten, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott előkészítő tárgyalásokon felhívta a magyar fél figyelmét a brüsszeli aggályokra.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedd hajnalban megerősítette, hogy a kormányfő levelet kapott az Európai Bizottság elnökétől, de nem közölt részleteket, csupán annyit tett hozzá, hogy természetesen Orbán Viktor a szokásos rendben válaszlevelet fog küldeni.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.