Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-15 10:15:00

Jönnek még multik Magyarországra

Jelenleg hét szolgáltató Magyarországra településéről tárgyal a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), s ha mind megvalósul, akkor azzal 1500 új munkahely létesülhet.

A Napi Gazdaság csütörtöki számában az írja, hogy a HITA közlése szerint az idén eddig négy cég döntött magyarországi központ alapítása mellett. Az egyik az Adminex adminisztrációs szolgáltatásokat végző cég, a másik a DHL úgynevezett order management központtal. A két másik céget nem nevezték meg. A termelő beruházások esetében „hullámszerűen" növekvő érdeklődést tapasztal a HITA - írja a lap -, hozzátéve, hogy jelenleg 68 befektetésről folynak tárgyalások, s ez 20 százalékkal több mint egy évvel korábban volt.

Napi Gazdaság

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.