Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-26 15:45:00

Jobbik: egyre több a cigányok által elkövetett bűn

A közbiztonság javításának ígéretét kérte számon a kormánytól Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője miskolci sajtótájékoztatóján szombaton, és továbbra is szorgalmazta a csendőrség felállítását.

Szegedi Csanád, aki a Jobbik országos alelnöke is, úgy fogalmazott: Miskolcon jelentősen romlott a közbiztonság, számottevően megnőtt az erőszakos és vagyonelleni bűncselekmények száma, és az utóbbi években nemcsak Borsodban, hanem az országban is egyre több a „cigány kisebbség által elkövetett” bűn.

Statisztikai adatokat sorolva elmondta: nőtt a bűncselekmények száma a tavalyi adatokhoz képest a borsodi megyeszékhelyen. A Jobbik bűnnek tekinti, hogy ebben a „katasztrofális helyzetben” a magyar kormány az önvédelmi csoportok, „legfőképpen a polgárőr egyesületek, a Magyar Gárda” ellen lép fel, súlyos pénzbüntetéssel sújtja azokat, akik demokratikus eszközökkel kívánnak fellépni a közbiztonságért – tette hozzá.

Mint mondta: nem a rendőrök tehetnek a közbiztonság romlásáról, mert a rendőrségnek nincs „valós intézkedési joga, intézkedésüknek nincsen valódi következménye”, és ez az, ami nem tartja vissza a bűnözőket. „Másfél év után kijelenthetjük, hogy a Fidesz közbiztonsággal kapcsolatos intézkedései a törvénytisztelő állampolgárokat büntetik, a Jobbik ezért önfenntartó börtönök építését szorgalmazza, és kiáll a csendőrség felállítása mellett” – mondta Szegedi Csanád.

Volner János, a párt rendvédelmi kabinetjének vezetője, felidézve a Moddy's-féle leminősítést, úgy fogalmazott: valóban spekulánstámadás érte Magyarországot is, ám a kormány gazdagokat támogató, a társadalmat szétszakító politikája „vastagon felelős” a kialakult helyzetért. A jobbikos politikus felszólította a kormányt, „ne nézze hülyének a magyar embereket, a vállalkozókat, a befektetőket, mert látható, hogy a hiteltelenség súlyos milliárdokba kerül”.

„Magyarország elszegényesedése fokozódik, a devizahitelesek minden ígéret és tett ellenére magukra maradnak, és mindezeknek is következménye a közbiztonság romlása” – mondta Volner János.

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Cigányság
  • Cigányok között az egykori neonáci (riport)
  • Csak a bűnöző cigányok kerülhetnek a médiába?
  • Láthatatlan cigányok
  • Miért utáljuk a cigányokat?
  • A jezsuita atya bírálja a romapolitikát
  • Mit csinálnak a cigányok karácsonykor?
  • Életet mentenek a gyerekrajzok
  • Miért zaklatják az édesanyákat?
  • Hazugság miatt égették fel a cigánytelepet (videó)
  • Adventi road-movie Borsodban
  • További cikkek Szegénység
  • Hajléktalan megasztár
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Kevesebb lesz a GYED és a szolgálati nyugdíj
  • Hajléktalan megasztár
  • Gyermekkönnyekben fürdik Görögország
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Nézze meg: így karácsonyoznak az árvák
  • Betlehemi kvíz egy hajléktalankórházban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.