Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-15 22:13:00

Jobbik a zászlóégetésről: nem kell a mentelmi jog

A Jobbik képviselői a BRFK által garázdaság bűncselekményének minősített EU-zászlóégetés ügyében sem bújnak mentelmi joguk mögé; az ellenzéki párt által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a rendőrség jogértelmezése téves.

A BRFK kommunikációs osztálya szombat este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Jobbik aznapi rendezvényén történtek miatt két emberrel szemben tesz feljelentést garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészségen.

A demonstráción Vona Gábor, a párt elnöke az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta. A rendezvény végén Novák Előd, a Jobbik alelnöke a színpadra szólította Murányi Leventét, a párt másik alelnökét, akit 56-os szabadságharcosként mutatott be. Ők ketten együtt gyújtották meg és égették el az Európai Unió zászlaját, amelyet közben öngyújtóba való benzinnel locsoltak.

A Jobbik vasárnapi közleménye szerint "egy idegen nemzet zászlajának elégetése is kizárólag erkölcsileg volna elítélhető, most azonban csak egy intézményrendszerrel szembeni akció történt, ami ugyanúgy szimbolikus, mint például a "Vesszen Gyurcsány!" felkiáltás". Mint írták, a BRFK ráadásul nem szabálysértés, hanem erőszakos jellegű bűncselekmény miatt tett feljelentést, amely miatt akár öt évig terjedő szabadságvesztés járna az ’56-os politikai elítélt Murányi Leventének.

A párt közlése szerint Novák Elődöt jogtalanul állította elő a rendőrség EU-ellenes plakátragasztás miatt a 2003-as népszavazás előtt – s azóta eddig összesen öt esetben. "A bíróság évekkel később jogerősen megállapította, hogy a karhatalom törvénytelenül kobozta el az unióellenes plakátokat, melyek önkényuralmi rendszerként mutatták be az EU-t. A Jobbik felszólítja a rendőrséget, hogy végre hagyjon fel a magyar függetlenséget, szabadságot szorgalmazók megfélemlítésével!" - olvasható a közleményben.

A párt szerint rendőrség jogértelmezése önkényes, de "ha az EU nyomására a kormányzat visszamenőlegesen úgy módosítaná a Btk.-t, hogy törvényesen büntethető legyen az uniós zászló égetése, a Jobbik képviselői akkor sem bújnak mentelmi joguk mögé, sőt a nemzeti ellenzék eltörölné e jogintézményt".

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Jobbik-kérdés
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Jobbikos zászlóégetés: feljelentést tesz a rendőrség
  • Miért utáljuk a cigányokat?
  • A Jobbik sürgeti Biszku-ügyet
  • Puskával óvják a terményt és a természetet Gyöngyöspatán
  • A települések vagyonáért fog küzdeni a Jobbik
  • Megvan a Jobbik új budapesti elnöke
  • Jobbik: a kormány a nemzetközi bankárköröket szolgálja
  • Vona: a Jobbik legyőzte az egész világot
  • Két év után szabadlábon Budaházy: öröm a Jobbikban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.