Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-16 12:37:00

Itthagyott minket az IMF

Péntek hajnalban elhagyta Budapestet az IMF és az Európai Bizottság tárgyalódelegációja. A nyugdíjak államosítása csukhatta be a kaput.

Ismét összeveszett a kormány az IMF-fel, ezért a Valutaalap és az Európai Bizottság emberei előrehozatták repülőjegyeiket, és péntek hajnalban elhagyták Budapestet, írja az Index.hu. Gyors távozásuknak az az oka, hogy reménytelennek látták a megegyezést a magyar féllel. Ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy inkább gazdaságpolitikai vagy jogi konfliktusok bizonyultak-e feloldhatatlannak – teszi hozzá a lap.

Az IMF és az Európai Unió küldöttsége a héten informális látogatásra érkezett Budapestre, hogy előkészítsék a pénzügyi segítségről szóló, jövőre induló tárgyalásokat, és tájékozódjanak a magyar költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről.

Az új biztonsági hitelmegállapodásunkról előzetsen tárgyaló szakértők az Index információi szerint három kulcskérdésben nem tudtak megállapodni a magyar kormányt képviselő tárgyalópartnerekkel. A nézeteltérés egyik alapvető oka a szerdán benyújtott MNB-törvénytervezettel kapcsolatos európai kifogások lehettek, de a nyugdíjállamosítás kiteljesítése csukhatta be végleg az ajtókat.

 

– mi (forrás: Index.hu) –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Adósság
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Ki az igazi felelős a devizahitelesek problémájáért?
  • Nemsokára megmondják, ki miatt adósodtunk el
  • Végtörlesztés: sok a panasz
  • Szíjjártó: az új ötlet még a végtörlesztésnél is jobb
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • További cikkek IMF
  • Portugália bedőlését jósolják
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • Mit ápol Orbán Viktor?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • Őket mentené az MSZP
  • Beteges hiúsága miatt távozzon Orbán?
  • Amiben Lagarde és Fellegi is egyetért
  • Független-e a magyar jegybank? Itt a válasz
  • Ilyen még nem volt: elzárja a pénzt az EU?
  • Tragédia lenne az IMF nélkül?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.