Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-07 11:00:00

Irán készen áll az atomfegyver kifejlesztéséhez

Irán megtette a döntő lépéseket az atomfegyver létrehozása felé a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden nyilvánosságra hozandó jelentése szerint – írta vasárnap a The Washington Post (WP). Hírszerzési források szerint Irán külföldi tudósoktól – köztük egy volt szovjet fegyverszakértőtől – kapott döntő segítséget atomütőerejének a kifejlesztéséhez.

A jelentés, amely az eddigi legrészletesebb képet nyújtja az iráni fejlesztésekről, azokat az aggodalmakat is alátámasztja, amelyek szerint Irán 2003 után sem hagyott fel az atomfegyver kifejlesztéséhez kapcsolódó kutatásokkal. Amerikai hírszerző ügynökségek korábban úgy vélték, hogy a nemzetközi nyomás hatására az iszlám köztársaság felhagyott az ilyen jellegű tevékenységgel. A NAÜ-jelentés új elemei az eddig ismertnél sokkal nagyobb ívű, szervezettebb és sikeresebb titkos kutatási programot fednek fel – írta az amerikai lap.

David Albright volt NAÜ-tisztségviselő szerint az ügynökség arra a következtetésre jutott, hogy Iránnak elég információ áll rendelkezésére egy uránmagos „nukleáris robbanószerkezet megtervezéséhez és előállításához”. A Nyugat – Teherán minden cáfolata ellenére – attól tart, hogy Irán békésnek mondott atomprogramja valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére irányul. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa eddig négy szankciócsomagot fogadott el az iszlám köztársasággal szemben emiatt.

Eközben Ahmad Hatámi iráni konzervatív vallási vezető felszólította Amano Jukija NAÜ-igazgatót, hogy ne legyen „akarat nélküli eszköz az Egyesült Államok kezében” Iránnal szemben. Hatámi szerint ha a NAÜ „hazugságokat hoz nyilvánosságra hiteles dokumentumként”, akkor a „maradék jó hírét is elveszti”. Hétfői beszédében Hatámi óvta az Egyesült Államokat és Izraelt egy országa elleni esetleges katona akciótól. „Az utóbbi 32 évben az Egyesült Államok és fattya, a cionista rezsim hét belső és három külső összeesküvést szervezett Irán ellen, amelyek Isten segítségével meghiúsultak” – mondta. „Az amerikai szuperhatalom kora a végéhez közeledik. Irán egy erős ország, és senkinek nem marad adósa”, legyen szó bármilyen összeesküvésről – tette hozzá.

Simon Peresz izraeli elnök vasárnap kijelentette, hogy az Irán elleni katonai támadás „több mint diplomáciai lehetőség”.

 

(hirado.hu)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.