Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-21 14:00:00

Így ér véget a sajtószabadság

Az LMP szerint a médiatanács kedden „gyalázatos” döntést hozott, amikor elvette a Klubrádió fővárosi frekvenciáját – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.

A frakcióvezető-helyettes hozzátette, hogy ezek után mindenki számára egyértelmű, hogy a testület „nem a sajtószabadság, hanem a Fidesz oldalán áll”. A képviselő annak a véleménynek is hangot adott, amelyik szerint semmi nem indokolja, hogy „Magyarország leghallgatottabb közéleti rádiója” elveszítse a legfontosabb frekvenciáját. A politikus hangsúlyozta, hogy a döntést „kizárólag a Fidesz és a Fidesz nomenklatúrájához tartozó gazdasági háttércsoportok érdeke” határozta meg.

Karácsony Gergely arra is utalt, hogy a Klubrádió „egyértelműen jogsértő módon”, már egy másik frekvenciát is elveszített. Ezt azzal magyarázta, hogy a csatornának korábban az ORTT ígért egy másik frekvenciát, de azt az új, „csak fideszes tagokból álló” médiatanács „teljesen mondvacsinált” indokokkal elvette.

A kormány gyengeségét mutatja, hogy képtelen tolerálni az ellenzéki véleményeket – mondta a képviselő. „Nyilván a Fidesz pontosan tudja, hogy leginkább az állampolgároktól van félnivalója és a magyar állampolgárok azok, akiknél most (…) kihúzták a gyufát” – tette hozzá. A frakcióvezető-helyettes azt is hangsúlyozta, hogy a médiatanács keddi határozata mindenki számára világossá teszi, hogy a médiatörvény még az Alkotmánybíróság által megsemmisített passzusok nélkül is súlyosan veszélyezteti a sajtószabadságot.

 

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.