Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-25 14:45:00

Igen, legyen vége!

A nők elleni erőszak megszüntetéséért emeltek szót uniós illetékesek és megerősítették elkötelezettségüket a cselekvő fellépésre az Európai Unió illetékesei pénteken, a téma világnapján.

Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Cecilia Malmström belügyi biztos, valamint Andris Piebalgs, a fejlődő térségért felelős európai bizottsági tag közös közleményükben emlékeztetett arra, hogy minden harmadik nő szenvedi el az erőszak valamely formáját életében, a gyengébb nem tagjai közül évente milliók esnek emberkereskedelem áldozatává.

Az EU továbbra is egyértelmű és kemény választ fog adni a nők emberi jogainak megsértése - szögezték le, kiemelve, hogy az európai erőfeszítéseknek köszönhetően már a világ több részében haladást értek el ezen a területen. Felszólalt a témában Gurmai Zita (MSZP), az Európai Szocialisták Pártja nőszervezetének vezetője is egy brüsszeli kampányrendezvényen. Mint a témáról kiadott közleményéből kiderül, egyebek között azt hangoztatta, hogy "Európai és hazai szinten is tennünk kell a nők elleni erőszak megszüntetéséért", és ehhez "összefogásra van szükség".

Gurmai Zita arra is felhívta a figyelmet, hogy a családon belüli erőszak és a bántalmazások mértékére vonatkozólag nem állnak rendelkezésre pontos statisztikák, adatok, mert az áldozatok sok esetben nem jelzik a történteket.


mti

 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Gender
  • Kövér, fekete asszonyság az Isten?
  • Szomorú kitekintés: egyháztagok is verik a nőket
  • Kirekesztett afgán nők: milyen élet vár rájuk?
  • Nevek harca a bíróságokon
  • Szilveszteri üzenet a ribancoktól
  • TOP 5 hely, ahol nem számít a nők élete
  • Reformáció és a nők: evangélikus szemmel
  • A nemi erőszak az új főügyész célkeresztjében
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Nők kapták az idei Nobel-békedíjat

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.