Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-19 10:30:00

Igazságot követelnek az iszapkárosultak

Megkezdődött a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjainak félpályás útlezárással egybekötött demonstrációja a 8-as főút devecseri elágazója után.

A Körmend irányába tartó oldalon hétfőn kora reggel már több mint húsz autóból álló kocsisor foglalja el az utat. A tiltakozást az Esélyt az Életre a Vörösiszap Után nevű egyesület szervezte. A vörösiszap-katasztrófa devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi károsultjait tömörítő civil szervezet azt szeretné elérni, hogy az ország lakosai és a külföldiek által a Magyar Kármentő Alapban összegyűlt pénzek felosztásában közvetlenül részt vehessenek.

A szervezők rendőri felvezetéssel, nem sokkal reggel hét óra után érkeztek a főút 92-es és 94-es kilométer közötti szakaszára, a forgalom - rendőri irányítás mellett - félpályán halad. A demonstrálók délután a főút Veszprém irányába vezető oldalát foglalják majd el az autókkal. Az "Elég volt!" mottóval közzétett, a helyszínen az arra járó autósoknak kiosztott kiáltványukban azt követelik, hogy őket is vonják be az adományok elosztásába, illetve dönthessenek arról, mire van a három település lakosságának szüksége.

Almási János, a civil szervezet elnöke azt mondta: a katasztrófa sújtotta települések valamennyi lakosát károsultnak tekintik, ezért - véleményük szerint - nekik is járna kárpótlás az elszenvedett károkért. Közlése szerint a kármentő alap pénzeinek felhasználásáról népszavazást kezdeményeznek. A vörösiszap-katasztrófa sújtotta településeken élők érdekeinek képviseletére tavaly márciusban alapítottak egyesületet devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi lakosok, a szervezetnek jelenleg több mint száz tagja van.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.