Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-08-07 14:14:00

Hatalmas magyar siker a győztesek versenyén

Hatalmas magyar siker született a daganatos betegségekből felgyógyult gyerekeknek rendezett II. Győztesek Versenyén a hétvégén egy Moszkva melletti üdülőkomplexumban: a lelkes magyar csapat 18 arany, 6 ezüst és 9 bronzérmet visz haza, s ezzel az első lett az éremtáblázaton.

 A versenyt második alkalommal rendezte meg augusztus 4. és 7. között az Ajándékozz életet! orosz alapítvány, amelynek neves támogatója a rákbeteg gyerekek érdekében dolgozó Csulpan Hamatova színésznő. A 30 gyerekből és kísérőikből álló, 50 fős magyar csapatot az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány juttatta el Moszkvába. A verseny eseményeiről részletes tájékoztató olvasható az alapítvány honlapján.

Takácsné Stalter Judit, az alapítvány elnöke, és egyben a csoport vezetője az MTI-nek elmondta: jövőre Magyarországon szeretnék megszervezni a játékokat. Beszámolt arról, hogy a gyerekeknek nagy élményt jelentett a repülőút, a gép kapitánya megmutatta nekik a pilótafülkét, és "Hajrá Magyarország!" bíztatással búcsúzott tőlük.

A magyar résztvevők a helyszínen is remekül érezték magukat: a versenyprogramon kívül megnézték Moszkvát, és sok szórakoztató programot szerveztek számukra: kézműves foglalkozás, arcfestés, pólófestés várta őket, és neves művészek énekeltek nekik. A számos országból, főként Európából érkezett 7-16 éves gyerekek három korcsoportban mérték össze erejüket, és a magyarok fényes sikert arattak. Egyéniben 13 aranyérmet, 5 ezüstérmet és 3 bronzérmet, csapatban pedig 5 aranyérmet, egy ezüstöt és 6 bronzot szereztek.

Aranyérmesek:
Adorján Ditta és Horváth Márk (futás), Derda Krisztián (asztalitenisz), Lóczi Boglárka, Rádi Béla, Majnik Zsolt, Szabadics József, és Szoboszlai Alexander (lövészet), Adorján Ditta, Evans Michelle Krisztina, Fidrich Vince és Hencz Ádám (úszás), Sápi Tibor (sakk), valamint Papp Erik, Majnik Zsolt, Kovács Marcell, Valler Valter és Horváth Márk (futball).

Ezüstérmesek:
Sápi Tibor és Kovács Marcell (futás), Riczu Regina, Herold Klaudia és Sipos Péter (úszás), valamint Kovács Patrik (futball)

Bronzérmesek:
Bunyevácz Bálint (asztalitenisz), Bali Ákos (lövészet), Borsos Norbert (sakk), Borsos Norbert, Fidrich Vince, Bali Ákos, Stern Krisztián, Sipos Péter és Bunyevácz Bálint (futball).

MTI

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.