Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-07-22 11:45:00

Gyerekszobában termesztették a marihuánát

A gyerekszobákban és a házhoz tartozó melléképületben termesztett kendernövényeket egy makói pár, a Terrorelhárítási Központ és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közös akció keretében számolta fel az ültetvényt – közölte Szenti Szabolcs, a megyei főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

A Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el csütörtök hajnalban azt a párt, amely a makói Soproni utca egyik házában kendert termesztett – mondta a százados. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ennek alapján tartott házkutatást a családi házban, ahol az emeleti két gyerekszobában, valamint az ingatlanhoz tartozó melléképületben összesen 469, élő virágzatú kendernövényt foglaltak le. Előkerült további húsz szárított úgynevezett anyatő is. Az igazságügyi botanikus szakértő előzetes véleménye szerint jelentős hatóanyag-tartalmú növényről van szó.

A rendőrök a házban lakó 42 éves férfit és 30 éves női bűntársát előállították, majd a kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt.

 

(mti)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.