Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-10 16:44:00

Dühös tüntetőktől volt hangos az orosz főváros

Tüntetések voltak szombaton Oroszország-szerte a választási eredmények állítólagos meghamisítása miatt, és több tízezer fős demonstráció volt Moszkvában.

Moszkvai idő szerint kora délutánra már legalább 15 vidéki városban – köztük olyanban is, amely nyolc időzónányira van kelet felé – lezajlott a meghirdetett tüntetés. Ezek létszáma néhány száztól körülbelül ezerig terjedt. A kínai határtól körülbelül 30 kilométerre lévő, 580 ezer lakosú Habarovszkban a rendőrök 20 tüntetőt őrizetbe vettek a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.

Moszkvában a szervezők legalább 30 ezer részvevőre számítottak, köztük több neves ellenzéki politikusra. A rendőrség becslése szerint körülbelül 20 ezren, a szervezők szerint 40 ezren gyűltek össze akkor, amikor még tartott a demonstráció.

Ezenkívül szemtanúk szerint összegyűlt körülbelül 1500 tüntető a Vörös térhez közeli Forradalom terén, amely a hatóságok által kijelölt másik helyszíne volt a bejelentett tüntetésnek.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Oroszország
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Jóváhagyták Oroszország WTO-tagságát
  • Lánga borult a világ egyik leghosszabb hídja
  • Putyin és a választási csalások
  • Akik nem gyakorolhatják szabadon hitüket
  • Szembemennek a hatalommal az orosz tüntetők
  • Óriási tüntetés készül Moszkvában
  • Putyin pártja elveszítette az alkotmányozó többséget
  • Dühös tüntetők miatt zárták le a moszkvai tereket
  • Hackeretámadás érte a független orosz médiumokat

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.