Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-28 15:30:00

Demonstráció egy új alaptörvényért

Tüntetést szervez az Operaház elé a Demokratikus Koalíció január 2-án estére, arra az időpontra, amikor a dalszínházban az új alaptörvény tiszteletére tartanak gálaestet.

Erről Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt ügyvezető alelnöke tájékoztatta szerdán az MTI-t. Mint írta: arra kérnek "mindenkit, aki szívében őrzi a köztársaság eszményét, hozzon magával fáklyát, gyertyát vagy mécsest, hogy tiltakozzunk az alaptörvénynek hazudott tákolmány ellen".

A politikus úgy fogalmazott: miután felszámolták a demokráciát és a jogállamot, és az ország az államcsőd felé halad, "a bóvlikormány még arra is vetemedik, hogy egypárti, illegitim, demokraták számára elfogadhatatlan alaptörvényüket 13 millió forintból megünneplik az Operaházban".

Molnár Csaba szerint noha az előadáson Erkel, Liszt, Bartók és Kodály muzsikája csendül fel, "Bartók az efféle kirekesztő politika miatt hagyta el Magyarországot". A független képviselő azt is írta: "a Gyorskocsi utcai koalíció" megszületése után hisznek abban, hogy a karácsony előtt létrejött ellenzéki együttműködés folytatódhat, ezért várják a tüntetésre a demokratikus pártokat és civil szervezeteket, valamint az őket támogatókat.

"Mutassuk meg, hogy elegünk van, és lesz elég erőnk, hogy az Orbán-rezsim bukása után helyreállítsuk az alkotmányos demokráciát" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a DK alelnöke. Előzőleg szerdai parlamenti felszólalásában a szocialista Lukács Zoltán azt mondta, hogy amíg odabent gálaestet tartanak az új alaptörvény tiszteletére, az MSZP az Operaház előtt fog tiltakozni ellene.

Az MTI értesülése szerint a Magyar Állami Operaház január 2-án ünnepi gálaestet rendez az új alaptörvény 2012. január 1-jei életbelépésének alkalmából. A rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívtak meg. A rendezvény 13 millió forintos költségét az állam biztosítja.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.