Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-10 11:30:00

Csaba László szerint a felsőoktatásból kikerülők 99 százaléka állást talál

Nem a felsőoktatás gyártja a munkanélkülieket, hiszen a felsőoktatásból kikerülők majdnem 99 százalék állást talál, a munkanélküliek többsége a 8 osztállyal sem rendelkezők köréből kerül ki - mondta Csaba László közgazdászprofesszor csütörtökön az MKB Bank budapesti befektetési konferenciáján.

Mivel a világgazdasági folyamatok hosszabb távú trendje a kutatás-fejlesztés (K+F) igényes ágazatok-, üzleti szolgáltatások sikeréről szól, a felsőoktatás fejlesztése legalább olyan jó befektetés, mint a szakmunkásképzés - jelezte a CEU egyetemi tanára. Az akadémikus megjegyezte: érthetetlen, hogy miért kell egy egyetemnek 8 karral rendelkeznie, hiszen ennek alapján "a CEU például nem egyetem, hanem csak egy szakiskola lesz, de nevezhetjük plébániának is".

Miközben Magyarország a GDP egy százalékát fordítja K+F kiadásokra, - s ezen belül is az üzleti szféra kisebbségben van -, addig a sikeres országok ennek többszörösét költik rá. Az ebből levonható tanulság is a felsőoktatás fejlesztésének fontosságát mutatja. Csaba László az évi 7 százalékos növekedést produkáló India példáját emelte ki, ahol a szofter szolgáltatásból származó export ötször annyit hoz, mint a mezőgazdasági kivitel.

Csaba László előadásában felvetette, hogy a gazdaság nem tűnik a kormányzati munka kiemelt céljának, mintha az Alaptörvény preambuluma fontosabb lenne. Bár a közgazdászprofesszor azt elismerte, hogy az új kormány teljesítette alapfeladatát és sikerült az ország finanszírozhatóságát biztosítania. Ezt szolgálja az államháztartási hiány csökkentése és 3 százalék alatt tartása – tette hozzá.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.