Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-28 14:00:00

Civilek az alkotmánybírósági törvény ellen

Civil jogvédő szervezetek szerint az Alkotmánybíróságról szóló törvény javaslatának elfogadása esetén gyengül az alapvető jogok védelme és növekszik a parlament hatalma.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint az új szabályok alapján működő Alkotmánybíróság kevésbé lesz képes alkotmányvédelmi feladatai ellátására.

A törvényjavaslatot október elején a kormány helyett országgyűlési bizottság nyújtotta be, ami a civil jogvédők elemzése szerint sérti az alaptörvényt, hiszen „a már megszokott módon, elmaradt a szakmai és társadalmi egyeztetés”.

A javaslat szerint a parlamenti többség joga az Alkotmánybíróság tagjainak jelölése, ez pedig sem a jelölt mögötti politikai konszenzust, sem a jelölt szakmai alkalmasságának figyelembe vételét nem garantálja – tették hozzá. „Ezért politikailag nyilvánvalóan elkötelezett személyek továbbra is megválaszthatóak lesznek” – olvasható a jogvédők közleményében.

A civilek úgy vélik: ellentétes az alaptörvénnyel az a rendelkezés, amely szerint abban az esetben, ha a testület új tagját az Országgyűlés határidőre nem választja meg, a lejárt megbízatású alkotmánybírók hivatalban maradnak. E szabály alapján egyes alkotmánybírák „örökös tagságot” nyerhetnek a testületben – írták. A szakemberek elemzése kitért arra is, hogy míg a javaslat törvényi szinten feltűnő részletességgel szabályozza az Alkotmánybíróság elnökének juttatásait, a mobiltelefon és két személygépkocsi használatától az elnök rokonainak üdülőhasználati jogáig, addig az alkotmánybírósági határidőkről csupán annyit mond, hogy azoknak ésszerűeknek kell lenniük.

A civilek arra is felhívták a figyelmet, hogy a polgárok a javaslat alapján a jövőben már csak alkotmányjogi panasz útján fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz. Annak érdekében pedig, hogy az alkotmányjogi panasz hatékonyan és egyenlő feltételekkel biztosítson egyéni alapjogvédelmet, el kell hárítani a befogadhatósága elé állított „indokolatlan akadályokat”. Ezért el kell törölni a kötelező jogi képviselet előírását, és a „visszaélésszerűen gyakorolt indítványozási jog” miatti félmilliós bírsággal fenyegetést, ami ellen ráadásul még jogorvoslatot sem biztosít a javaslat – szögezték le a jogvédők.

A törvényjavaslat elfogadása esetén az Alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő körülbelül 1600 ügy szinte mindegyike magától megszűnik. Ez azt eredményezi, hogy alkotmányellenes szabályok hosszabb ideig a jogrendszer részei maradnak. 2012. január 1-je után az akkor már indítványozásra nem jogosultak által korábban benyújtott indítványokkal támadott jogszabályok alkotmányjogi panasz útján ugyan még visszakerülhetnek az Alkotmánybíróság elé, de ehhez az kell, hogy a korábbi indítványozó előbb végigjárjon egy hosszadalmas jogi eljárást és továbbra is elszenvedje az indítványában kifogásolt alapjogsérelmet – tartalmazza a civil szervezetek elemzése.

 

mti
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.